Szeretnék május éjszakákon...

kor olyan tíz métert befedtünk, kezdtük újra az összeillesztgetést,nyitölést, majd a felrakást, a tetõ befedését.Fönt a tetõn követett bennünket egy bádogmester. Õ illesztetteössze a táblákat, majd a széleket egymásra hajtogatta. Persze atáblák nehezek voltak, egyedül nem bírta volna fönt a tetõn odébbhúzogatniõket, ezért segítettünk neki. Amikor egy ilyen jó darabrészt összeillesztgettünk, leültünk egy kis pihenõre fönt a tetõn.Fújtunk egyet, meg hát néhány szót is váltottunk egymás között.Mi, magyar hadifoglyok meg az orosz mester is. Mondtam, mártudtunk valamelyest oroszul!Egyszer, amikor így együtt leültünk, velünk az idõs bádogmesterrel,nagy csodálkozásunkra megszólalt magyarul:– Gyerekek, hát én is magyar vagyok!Mindannyiunknak leesett az álla! Mennyit kínlódtunk vele azorosz beszéddel, amióta velünk dolgozott. De miért nem szólaltmeg eddig magyarul?…Aztán a pihenés közben elbeszélte élete történetét:Én itt voltam hadifogoly az elsõ világháború alatt. Hosszú évekvoltak ezek, hát találtam magamnak egy itteni lányt. Otthon mégnem volt családom, így megnõsültem – és hát itt maradtam…Van szép családom. Feleségem és három lányom…De gyerekek, ha azt mondanák, hogy hazamehetek, akármennyipénzbe kerülne is, itthagynám a családomat és mennékH A Z A !!! És amikor hazaérnék Debrecenbe, még az anyaföldetis megcsókolnám!Azután elmesélte, hogy Debrecenben szabómester volt. Nagyonsajnálja, hogy beleszeretett a feleségébe és itt maradt! Újrameg újra ismételgette, hogy van szép családja, jól élnek. De aH O N V Á G Y azóta is és rettenetesen gyötri…Elbeszélésével még jobban belénk oltotta a honvágyat, ami perszeanélkül is gyötört! Pedig mi még csak éveket számoltunk itt,nem évtizedeket, mint õ! Kiöntöttük hát mi is a szívünket! Dehogyismaradnánk mi itt, a világ minden kincséért sem! Azért megpláne nem, amit itt láttunk, tapasztaltunk! Azt a nagy nyomort ésszegénységet, amelyben az oroszok élnek!...132