Szeretnék május éjszakákon...

egy pár ócska vászoncipõt. Hát azokat kellett felvennem. Muszájvolt, mert mi tagadás, fáztam.Jött a kihallgatás! Egy magas rangú orosz tiszt lépett hozzám,megmotozott, nincsen-e fegyverem. Volt nálam egy csomó lengyelpapírpénz, ilyet kaptunk zsoldba. Azt kivette a zubbonyom zsebébõl,széttépte és eldobta. Ezek a zlotyk a németek által kiadott háborúspénzek voltak. A tiszt mellett ott áll egy tolmács, aki folyékonyanbeszélt oroszul is, magyarul is. Nem tudom, ki fia-borja lehetett.A tolmács útján azt kérdezte a tiszt, melyik zászlóaljtól vagyok.Mondtam, hogy a 12-es honvéd hegyivadász zászlóaljtól.Megjegyzem, hogy fentebb tévedtem. Csak a kihallgatás utánfosztottak meg ruháimtól, mint az ártatlan Krisztust. Még a könynyeimis kicsordultak az elkobzott ruhám miatt. A bajban az vigasztalt,hogy nem lõttek agyon!Édesapám szavaira gondoltam, aki azt szokta mesélni, milyenjó dolga volt az orosz fogságban, és hogy milyen jó emberek az oroszok!Hát nálam ez nem így kezdõdött!…Mivel az egyetlen foglyuk voltam, elvittek a konyhához. Beosztottaka szakácsok mellé. Hordtam nekik a vizet, vágtam a fát a fõzéshez.Így itt-ott enni is kaptam.Kibírtam volna, csak az volt a baj, hogy már hidegek voltak,mivel szeptember vége volt. És hát a Kárpátokban voltunk. Ígyaz ócska nadrágban, kabát nélkül és a még rosszabb vászoncipõbenbizony fáztam, gyakran kellett a tûz, illetve a kondér melléállnom.„Vendéglátóim”, ez az orosz csapatrész, miután elfoglalták aszóban forgó területet, pihenõbe mentek. Engem meg „leadtak” afogolytáborba. Véget ért tehát fogságom elsõ megállója, amelyet ahideg ellenére ki lehetett bírni…Én meg?…Gyûjtötték innen-onnan a hadifoglyokat. Egyre többen verõdtünkössze. Vozoktában volt a gyûjtõtábor. Amikor lehettünk márvagy ezren, Sztaniszlóba tereltek bennünket. Persze gyalogosan!Puskás õrök kísértek. Körbefogtak bennünket, s hajtottak.92