Szeretnék május éjszakákon...

unkban mézet szoktunk így kóstolgatni, amikor is a méz pergetésekoraz edénybe csurgó mézbe mártogattuk az ujjunkat. De hát azcsak gyerekes pákosztosság volt. Most az éhség vezérelt bennünket!Igaz, az ujjunk mellett ki is pergett valamennyi a kristálycukorbóla zsákokra – Istenem, az aranyból is elcseppen valamennyi.Nem néztük hát az igen csekély veszteséget! Amikorra az utolsófuvart is elszállítottuk, már telve voltunk cukorral! A kolhozbanpedig senki sem mért le bennünket, hogy hány deka cukor van ahasunkban.A munka elvégzése után visszavittek bennünket a lágerbe. Éppenmenni kellett a vacsoráért… Megittuk a forró levest – és ezmajdnem az életünkbe került! Mert bizony nagyon sok cukrot megettünk!Megfájdult, nehéz volt a bendõnk! Úgy nézhettünk ki,mint a felfúvódott tehenek. Mi a teendõ? Kisütöttük: a mozgás segíthet.Járkáltunk föl-alá… S valóban, a mozgás, a „gyomorrázogatás”átsegített a veszélyen! Csak ezek után tudtunk lefeküdni!Egy másik alkalommal is adódott ilyen vagonkirakási lehetõség.Búzát kellett kihordani a vagonból, de nem okultunk a cukorhistóriából.Kezdtük evegetni a száraz, kemény búzaszemeket – kivoltunk éhezve. Annyit ettünk, amennyi csak belénk fért! Amikorelvégeztük a munkát, orosz katonaõreink visszavittek a lágerbe.Most is megittuk a meleg levest, de ezúttal nagyobb baj lett: a búzadagadni kezdett a beleinkben! Majdhogynem szétrepedtünk.Éjfélig igencsak betegek voltunk. Betegebbek, mint a cukordézsmálásután! Megint mozogni, járkálni kellett! És ez némiképphasznált. Éjfél után valamit javult az állapotunk – élve maradtunk.Ezek az események akkor történtek, amikor „büntetésbõl”nem mehettünk ki a gyárépítkezésre dolgozni. Igaz, akkor is találtakszámunkra munkát, nehogy véletlenül egy kicsit megpihenjünk!Már három napja nem voltunk az építkezésen. A negyedik naponazonban kezünkbe nyomták az igazolást, hogy száz százalékrateljesítettük a normát. Az elõzõ döntést, hogy nem teljesítettük anormát, nem tudtuk, ki hozta. Vagy miért tette ezt valaki velünk.Netán el akarta tenni a mi „koldusbérünket”?136