Szeretnék május éjszakákon...

gyon lesoványodtak. Mert nehéz volt a munka és kevés, gyengea koszt.Mivel õ is szakács volt, sikerült bejutnia a konyhára itt a mi lágerunkban.A konyhán több jutott neki a kosztból. Így kezdett lassanerõre kapni. Egy hónap szakácskodás után már elég szépenmegerõsödött. Újra olyan szép, derék ember lett, de valahogy beképzelttévált! Elfeledkezett a régi és a mostani barátságunkról!Amikor az ebédet és a vacsorát osztotta, s mentünk elõtte sorban,már meg sem ismert engem. Hát ez nagyon elszomorított! Alkalmalett volna a koszt kiosztásakor egy kicsit többet loccsintani azételhordó bádogdobozomba. De nem tette,Hát ezzel megszûnt a régi barátság!… Már nem volt mirõl beszélgetnünk.Katonatársak voltunk már a laktanyában, de most,amikor alkalma nyílott rá, nem segített rajtam! Pedig megtehettevolna!Ezt kellett tapasztalnom, hogy ilyen emberek is vannak!Nagy Oroszországban,távol a szülõhazától…Mint elmondottam, mindenféle munkát végeztünk, ami a vasasszakmába tartozott. Vagyis igazi „vasas szakemberek” lettünk, mirea gyár befejezése felé tartottunk.Egy alkalommal a gyár egyik épületének a tetejét pléheztük be.Én voltam a kovács, én raktam a vasnyiteket a tûzbe. Volt egy táborifújtatónk, amelyet kézzel is, lábbal is lehetett hajtani. Amikorpirosra hevült a vasnyit, kivettem õket fogóval a tûzbõl egyenkéntés beillesztettem a lyukakba a vasrámán és a bádogon. Ott pedigkét ember kalapálta õket össze, ügyesen, amíg melegek, kalapálhatókvoltak. Azután ezeket a tetõfedõ pléhtáblákat kézi erõvel húztukföl az épület befedésére. Minden ment szépen a terv és elõírásszerint. Mondom, hogy már igazi szakik voltunk, mi vasasok! Ami-131