Szeretnék május éjszakákon...

Akkor történt a következõ szerencsétlenség. Kimenõ volt, vasárnap.Az egyik felvidéki barátunkat a szakaszvezetõ a városból beküldtea laktanyába, hogy hozzon neki a kofferjébõl cigarettát.Amikor a koffert kinyitotta, látta, hogy abban kenyér is van. Vágottmagának egy darabkát belõle. Ezt észrevette az egyik õrsvezetõ,egy köpedék! Beárulta a szakaszvezetõ úrnak, aki erre megverettea katonát a többiekkel. Ütniük-verniük kellett õt. A szakaszvezetõúr meg figyelte, hogy alaposan ütlegelik-e.A verés után a szakaszvezetõ kijelentette, hogy karácsonyig ígyfogják õt kínozni. A barátunk nagyon megijedt és elszomorodott…Pár napra rá egy éjszaka lövést hallottunk. A büntetett, napontavert katona a puska csövét a szájába tette, és vaktölténnyel bár,agyonlõtte magát. Szegény fiú! Pedig õ volt a legjobb tanuló a tisztesiskolában. Kérdezgették a tisztek tõlünk, hogy ez miként történhetettmeg. Mi lehetett az oka. De senki nem merte megmondani,hogy a szakaszvezetõ volt az okozója! Mert mi is rettegtünktõle! Elhunyt barátunk egyedüli gyerek volt otthon a családban.Hát itt és így kellett meghalni – egy szelet kenyér miatt.Katonai pompával temették el Felsõvisón, mint „hõsi halottat”.Díszszázad kísérte a koporsót a temetõbe. A sors iróniája, hogy énis a díszszázad tagja voltam. A temetésen jelen volt az édesapja, azédesanyja és a rokonai is.Ilyen tragédiát idézett elõ a vad fegyelem – elsõsorban az altisztekönkényeskedése!•Március közepére elvégeztük a tisztes iskolát, melyen elméleti ésharcászati oktatások folytak. Így lettünk „krumplivirágnak” nevezettegy- vagy kétcsillagos õrsvezetõk és tizedesek. (A krumplivirágokkis csontszínû csillagocskák voltak.)Ha valaki szakaszvezetõi vagy õrmesteri rangot akart elérni,annak tovább kellett tanulnia, a „jutas-iskolát” is elvégeznie.Én végül is nem lettem tisztes, mert egy tiszt kiválasztott magáhoztisztiszolgának, s ezt elvállaltam. Gondoltam, az könnyebblesz, kevesebb gonddal-bajjal járó…57