Szeretnék május éjszakákon...

va! Orosz orvosok és német hadifogoly orvosok kezeltek bennünket,már amennyire tehették. Ugyanis gyógyszerük nem volt! Mégegy egyszerû fájdalomcsillapító sem!Egy hónapig maradtam a kórházban…Volt itt egy különálló helyiség, amelyet 6-os számú kórteremnekhívtak, s voltaképpen egy önálló épület volt. Ebbe csoportosítottákát azokat, akiknek az egészségi állapota már annyira feljavult,hogy alkalmasak lettek újra a munkára. Már én is itt tartózkodtam.Egyszer megjelent a konyháról egy nõ, hogy kell neki ötember, tejet vételezni a konyha részére. Persze hogy én is jelentkeztem.Egy magas épületbe mentünk, abban volt – többek között – atejcsarnok. Mert volt ott más is: például egy helyiségben napraforgómagbólolajat préseltek. Az udvaron nagy rakásban álltak a napraforgómaghéjából összepréselt „kerekek”. Ezek voltak az úgynevezettolajpogácsák. Civil körülmények között senki sem gondolhatottemberi fogyasztásukra. Az állatokkal etették, de elõbb beáztatták,hogy a mag héja megpuhuljon, még így is nehezen emészthetõvolt számukra. A „kerekek” a présben szépen összeálltak. Lehettekolyan 35 centiméter átmérõjûek. Vastagságuk meg mintegy5 centiméter. Idehaza tréfásan talán azt mondtuk volna, hogy legfeljebbtalicskakeréknek alkalmasak.No, de itt! Ezek már ránézésre is csemegék voltak az örökre kiéhezetthadifoglyoknak! Mind kapkodtunk föl belõlük és rejtettüka kórházi köpeny alá.Szegény nõ, ránk szólt, hogy ebbõl baj lehet, ha a kapuban meglátjákaz õrök! De a valóságban jószívû volt, megsajnált bennünket,éhes hadifoglyokat, akik a száraz, kemény napraforgóhéjat úgykapkodtuk a szánkba, akár az ostyát! Hiába, az éhség nagy úr!Indultunk vissza. Vittük a tejet. Szerencsénk volt, az õrök éppennem álltak a kapuban. Bent lebzseltek éppen a kis õrszobájukban.Mi meg ügyesen beosontunk a kapun, becipeltük a tejet. Eztlátták csak úgy futólag az ablakon keresztül.A fiatalasszony olyan jószívû volt, hogy bent a konyhában mégadott mindegyikünknek két deci tejet. Áldja meg az Isten a jóságá-111