Szeretnék május éjszakákon...

tettekre. Mert a cukorrépa éhséget oltó volt nemcsak a számunkra,hanem az õrök és azok számára is, akik kénytelenek voltak a„csemegét” megvásárolni.A szovjet propaganda azt hangoztatta, hogy a legnagyobb értékaz ember – mi viszont azt tapasztaltuk, hogy a legnagyobb érték azélelem! Élelmet szerezni mindenáron – a legnagyobb esély a túlélésre!Vajon vannak itt gazdagok is? Úgy gondoltam, aligha! De aztántapasztaltam, hogy néhány orosz mesternek aranyórái és aranygyûrûivannak! Hol és hogyan szerezték? Megtudtam: Köztünk, amikorelfogtak bennünket, voltak ügyesebbek, akik a motozáskor aszájukba rejtették órájukat vagy gyûrûjüket. S ha ez sikerült, késõbb,hogy éhen ne pusztuljanak, cserébe egyenként odaadták õketaz oroszoknak valamilyen élelemért.Elvégeztük az aratást végre-valahára…Ezt a dalt szoktuk dalolni, amikor a nagybirtokon nyáron úgy júliusvége felé elvégeztük az aratást és bevittük az úrnak az aratásikoszorút. Hát mi csak ilyen világot ismertünk.Vasárnapokon nem kellett bemennünk a gyárépítkezésre a lágerból.Pihenõnap lett volna.De… elvittek bennünket „kicsit nyaralni” a kolhozba. Tél volt,lehetett olyan 20 fokos hideg. Szombaton reggel bejött a lágerbeegy orosz tiszt, s a parancsára kihajtottak bennünket szombatra ésvasárnapra a kolhozba gabonát csépelni. Mutatom a tisztnek, hogynekem csak egy lyukas vászoncipõ van a lábamon, hogyan mehetekebben ki a nagy hóba?Még azt sem mondta, hogy „nyicsevo!” Szó nélkül megfogta afenekemen a nadrágot és kilökött a többiek közé a hóba!Nekem a traktor pótkocsijára kellett feladogatnom az árpakévéket.Az árpakévék egy garázsba voltak berakva „száradni”: a ro-139