Szeretnék május éjszakákon...

is ott hevert a földön… A golyószóró bizonyára használható volt,ezért elvitték az oroszok.A zsebemben lapult egy meg nem írott tábori levelezõlap. Elolvastama rányomtatott lelkesítõ mondatot:„Magyarország kitartása és áldozatkészségeteszi gyõzelmessé fegyvereinket.”Mellette a szüleimtõl kapott utolsó rózsaszínû tábori lap árválkodott.Erre meg ez volt rányomtatva:„Magyarország jövõ békessége és felvirágzásaa szovjetoroszországi harcmezõkön dõl el.”Hol voltunk már akkor ezektõl a jelszavaktól!? Hiszen Moszkvaalól, Sztálingrádtól, a Don-kanyartól idáig kergettek bennünketaz oroszok. Amióta megindult az offenzíva, csak az oroszok nyomultakelõre. Mi meg tervszerûen vonultunk vissza. S most már ittvagyunk a Kárpátok lengyel lejtõin.A fõhadnagy úr szavai jutottak még eszembe. Ugyan, ki hittmár ekkor a gyõzelemben?És a két utolsó tábori lapot – a kapottat is meg a meg nem írtatis – ledobtam az avarra. Az utóbbit bizonyára már nem lesz módommegírni és elküldeni a szüleimnek…Álltam ott egyedül… Sehol egy árva lélek… Egyre távolodott apuskaropogás…Ismét eszembe jutott egy háborús nóta. Csak úgy hangtalanuleldúdolgattam magamban; nehogy még valaki meghallja ésfölfedezzen…Üzenet jött messze-messze földrõl,halványzöldszín tábori levél,aki írta, a szívébõl írta,minden sora õszintén beszél:Sokkal jobban szeretlek, mint máskor,minden percben rád gondolok százszor,valahol Oroszországban,– valahol a szívem fáj…84