Szeretnék május éjszakákon...

És belekerültünk a háborúba…Ma este indulunk a frontra,búcsúzni jöttem, kis Kató.Ne félj, vigyázunk mi magunkra,velünk az Isten, kis Kató.És ha elszólítna egy égi behívó,akkor se sírj,légy örökre boldog, kis Kató…(II. világháborús dalrészlet)Ez a dal már nem volt annyira vidám hangulatú, mint amelyeketotthon, a háborútól távol dalolni szoktunk. A katonák részére pedigegyenesen szívszorongató! Hiszen a háborúba, a frontra menni,ahol már a katonákra lõnek, nem volt igazán mindegy. Hiába abiztatás, a remény, hogy „ne félj, vigyázunk mi magunkra”, mindenkisejtette: bizony nem lesz olyan könnyû vigyázni magunkra.Ott lenni, ahol már robbannak a gránátok, bombák, és ropognak a„masingewerek”, ahogy apáink nevezték a géppuskát az elsõ háborúban.E fegyverek nagyon sok katona halálát okozták már akkoris, hiszen a huszárokat rohamra vezényelték a géppuskákkal szemben…Hulltak a katonák meg a lovak is!•1944 tavaszán, amikor minket a frontra vezényeltek, már régenfolytak a harcok. A magyar hadsereg túl volt az 1943. januári „donikatasztrófán”. Mi idehaza a laktanyában még nem tudtunk errõl.Szigorúan titkolták. Csak otthon a családok vették észre, hogyegy-egy katonától nem jött többé levél… illetve inkább a „halványzöldszíntábori lap”, amelyre csak keveset, pár sort lehetett írni.Mindig azt, hogy jól vagyok, Oroszországban vagyok. Istenveletek!…Sok feleség, szülõ megõrizte ezeket a tábori lapokat. Sõt máigõrzik a gyermekek, unokák is mint utolsó emlékeket a késõbb visz-58