Szeretnék május éjszakákon...

Minket is, mindannyiunkat kirendeltek a placcra. Felsorakoztunk.Hát ha szólni akar, szóljon.Mindenre gondoltunk, csak arra nem, ami következett:– Oszolj! Szólt az újabb parancs. – Mindenki vonuljon be a nagycsarnokba.Amikor már mindannyian bent voltunk, a tiszt úr illedelmesenköszöntött bennünket, majd kijelentette:– Mától fogva nem vagytok hadifoglyok! Tíz napot kaptok atisztálkodásra. A tizedik napon mindenki megnyiratkozva, megborotválkozvalegyen készenlétben. Indultok haza!!!Az öröm óriási volt! Mindenkibõl kitört az örömujjongás!Végre szabadok vagyunk! – Ez igaz lenne?…Mehetünk, illetve hát szállítanak majd haza? Mindegy! Csináljukazt, amit az imént parancsoltak! Csak végre vigyenek haza!…Minket, akik még életben maradtunk!…És szegény bajtársainkra gondoltunk, akiket a három év alatt tömegsírokbatemettünk. Mi sem tudjuk, hol nyugszanak szegények!Hiszen lopva, az éj leple alatt temettük õket. A sírjuk jeltelen!És újra és újra elsirattuk õket!Ti itt maradtok most már végleg, drága bajtársaink, jeltelen sírokbanpihenõ fogolytársaink!… Pedig titeket is hazavárnak!…Várnak… várnak… várnak… – de hiába!…Néhányatoknak a nevét – a puszta nevét talán hazavisszük. Denem tudjuk átadni senkinek a szomorú halálotokról a valós adatokat!…146