Szeretnék május éjszakákon...

Én magam is igyekszem neveket említeni ezen visszaemlékezésemben,már akinek a neve felidézõdik bennem. Persze, a mintegyezerötszáz fogolytársam többségének a nevét nem ismertem, s haismertem volna is, képtelenség emlékezetben tartani õket fél évszázadig.Ám meglehet, ha netalán ezek a sorok napvilágot látnak,lesznek, akik ráismernek hozzátartozójukra, rokonukra vagy ismerõsükre.Már szóltam róla, hogy magyar, német, román és jugoszláv hadifoglyokattereltek össze e karámba. Most megemlítem, hogyegyütt raboskodtak itt közkatonák, altisztek, sõt tisztek is! A tiszteknekmegvolt az az elõnyük, hogy a nemzetközi egyezmények értelmébenjobb kosztot kaptak és nekik nem kellett munkába járnia bányákba és egyéb helyekre. Az õ feladatuk az volt, hogy az oroszoktólátvegyék a parancsot: melyik munkahelyre hány embertirányítsanak. Õk jelölték ki a foglyokat, s indították el a munkába.Utána nekik egész nap szabadjuk volt. Ez minden hadseregbenszolgáló tisztre vonatkozott.•Igyekeztem a hírhedt „halállágerrõl” némi képet adni, hogy emlékezetemegmaradjon az utókor számára! Itt nem kellett gázkamra,sem agyonlövetés, mint a német koncentrációs táborokban – itthulltak az emberek anélkül is. Az éhség, a hideg, a fertõzõ betegségekalaposan megtizedeltek bennünket! Sõt! S akik élve maradtunk,35-40 kilóra fogytunk! Csoda, hogy néhányan hírmondónakélve maradtunk!!!Csak annyit tudunk, hogy amikor minket ide „betereltek”,hozzávetõleg 1500-an voltunk. Amikor innen kikerültünk – akiktúléltük a borzalmakat –, lehettünk körülbelül négyszázan. Tehátmintegy ezer bajtársunk lelte itt halálát! Lehettek bármely nemzetárva fiai!Szóltam a mindennapi fogolyszámlálásról. Ehhez meg kell mégjegyeznem, nem fordult elõ olyan eset, hogy valaki megszökött volna!Mint mondtam, a lágerünk egy minden emberi településtõl távolesõ sivatagi terepen feküdt. Ugyan ki és hová tudott volna innenelmenekülni? Azonkívül szögesdrótkerítéssel voltunk körbe-106