Szeretnék május éjszakákon...

Valahogy összetereltek bennünket és elindultunk a „sétakirándulásra”.Mentünk vagy két kilométert gyalog. Most már csak ígygyalogosan lehetett tovább menni! Egy nagy gyártelepre érkeztünk,amely be volt kerítve szögesdróttal: azaz elõkészítve az „ünnepélyesfogadtatásunkra”! A csapatunkban sokféle nemzetiségûhadifogoly volt. Minket, magyarokat a legnagyobb helyiségbe tereltek.Már eléggé hidegek voltak, fûtés meg sehol! Itt fogunkmegfagyni? Közöttünk mindenféle foglalkozásbéli ember akadt.Így kõmûvesek is. Megengedték nekik, hogy rakjanak téglából tûzhelyeket.Építettek is gyorsan egy nagy kemencefélét a helyiség közepére.Az oroszok voltak olyan „szívesek”, hogy adtak valamifélecsöveket, melyeket keleti irányba kivezették egy ablakon keresztül.Csak az volt a baj, hogy amikor keletrõl fújt a szél, visszavágta afüstöt. Alig láttuk egymást a füstben. Az egyik társunknak fájósszemei voltak, és megvakult!De hát hiába tüzeltünk állandóan, mindig hideg volt, a tûzhelynem bírta felmelegíteni a levegõt a nagy helyiségben. Én meg a „levetkõztetésemóta” csak egy ingben meg egy pókhálónadrágbanvoltam, és az ócska, rongyos vászoncipõben. Ráadásul a csupaszbetonon feküdtünk! Ezért igyekeztem olyan ember mellé feküdni,akinek volt köpenye. A köpeny mellé toltam a hátamat, hogy legalábbvalamit melegítsen! Mert hát az orosz õreink nem adtak semruhát, sem takarót éjszakára.•Nagyon éhes voltam! Jelentkeztem, hogy engedjenek vételezni savanyúkáposztát. Ezenkívül meg paradicsomot és uborkát volt szabadkérni-vételezni. Ezekkel legalább jóllaktam!Minden áldott nap megszámoltak bennünket az udvaron, amigyakran három óra hosszáig is eltartott, eredménytelenül! Az õrzõink,úgy látszik, nem jártak iskolába. Szóltak hát a lágerparancsnoknak:– Komandant, ti csítaj!Õ tudott számolni, mert húsz perc alatt végzett az ellenõrzéssel.Utána elkiáltotta magát: be a karámba, azaz a „szállodánkba”!95