Szeretnék május éjszakákon...

Dolgoztunk hát, és sok minden megesett velünk…Egy orosz mérnök, aki a felügyelõnk volt a munkában, megfigyelte,hogy az egyik társunk, a brigádvezetõnk milyen ügyes embera vasmunkákban. Megkérdezte, civilben mi a foglalkozása?– Hát én otthon szabó vagyok, ruhákat varrok…Erre még jobban elcsodálkozott!– Derék ember vagy, fiam! Látom, hogy becsületes is! Teszekneked egy jó ajánlatot: Vedd el a lányomat feleségül, és én akkorkiszabadítlak a fogolytáborból! Kiváltalak és szabad, civil emberleszel. Ûzheted a szakmádat, a szabóságot. Mindjárt jobb dolgodlesz, nem kell ezt a nehéz munkát végezned.Karcsi barátom erre elõvette a zsebébõl a fényképet, amelyet afogságba eséskor s azóta is megõrzött: a felesége mosolygott rajta!Megmutatta a mérnöknek, s mi is megnéztük. Igen csinos fiatalasszonyvolt. Ennyit fûzött hozzá:– Én a feleségemet nem hagyom el, még ha az életembe kerülis! S amíg bírok, azért küzdök, hogy egyszer hazakerüljek hozzá.Hiszen tudom, hogy õ is visszavár engem!Karcsi ezzel nemcsak a nehéz munkában mutatta meg a becsületét,de erkölcsileg is jelesre vizsgázott! A háborúban, a hadifogságban,a szenvedésben is létezik szeretet és hûség! És perszebecsület!…A nehéz fizikai munkában egy idõ után Karcsi barátom megbetegedett.Sérvet kapott. Becsületes munkáját látván az oroszok kegyesekvoltak vele: a civilek közé osztották be õrszolgálatra. Mintszázszor elmondottam, az oroszokban is volt emberség! Kivételtcsak az „elfajzottak” képeztek, akik az oroszokkal sem bántak becsületesen!Elment hát tõlünk Karcsi, a brigádvezetõnk, így nekem kellettátvennem az õ feladatait. Akkor már csak öten maradtunk.De nemsokára hoztak a brigádunkba még négy embert. Õk isszabók voltak civilben – és ugye, vasszakmában kellett dolgozniuk.Így újra kilencen voltunk a brigádban, mi, hadifoglyok.Mert velünk volt az orosz mester meg hát Hanka, a szegény ukránlány is.128