Szeretnék május éjszakákon...

Amikor mondtam, hogy a lakóhelyem Kistompa, Ipolyság mellett,közölték velem, hogy a város és környéke visszakerült Csehszlovákiához.Azt feleltem, hogy tudom: a romániai átvevõhelyenmár felszólítottak bennünket, hogy álljunk külön, akik Csehszlovákiáhoztartozunk. De azt nem tudtam, hogy otthon a magyarokhontalanok és deportálják õket Csehországba, telepítik ki Magyarországra.Mindegy… Ezt a tényt tudomásul vették, majd kiállították azokmányainkat.Mindenki kapott egy igazolványt. Az enyémet a mai napig, 53éve õrzöm! Olyan kincs volt ez nekünk, mint amikor valaki a börtönbõlszabadul sokévi rabság után.Ismét az odaveszett bajtársaink jutottak eszembe. Nem gondoltukvolna, hogy megéljük ezt a napot, a szabadulást, amikor sorstársainkataz éj leple alatt kellett eltemetnünk!…S most mégis szabad levegõt szívhatunk, mi túlélõk – õk megott pihennek a messzi idegenben, jeltelen sírokban…Emlékezzünk rájuk, most, a szabadulás pillanataiban, és emlékezzünkrájuk mindörökké, amíg csak élünk!Emlékezzenek rájuk, az ártatlanokra azok is, akik nem is ismertékõket. Azok is, akik csak ezen sorok olvasásakor hallanak róluk.Arról, hogy õk is emberek voltak! Hogy õk is éltek ezen a földön!És ne vádolja õket senki, hogy harcoltak… Hiszen azt kelletttenniük. Szenvedtek a golyózáporokban. Mások a fogolytáborokban.És ott dobbant utolsót agyonhajszolt szívük – a haláltáborokban.Utolsó gondolataikban is a családjuk, gyermekeik jártak azeszükben. Aztán elpihentek!…Rebegjünk el értük olykor egy-egy imát!Bár a testük, a csontjaik barbár módon vannak eltemetve – alelkük, reméljük, békén nyugszik az örök hazában!Uram! – fogadd be õket, a hõsi halottakat a Te országodba!…Amen.•Megkaptam hát az elbocsátó igazolványt, amelyet most is a kezembentartok. A másolatát visszaemlékezéseim mellé csatolom.159