Szeretnék május éjszakákon...

gyar kenyér, amilyet édesanyánk szokott gyerekkorunkban kakastejjelsütni!… Az volt a világon a legízletesebb! Már kezdtük aszánkban érezni az ízét!…Ha a hazai kenyeret újra megízlelhetjük, nem is kívánunk egyebeta világon!…Csak azt nem tudtuk, vajon otthon hogyan ért véget a háború?Ki halt meg, ki maradt életben?…Talány… talány… Meg egy csipetnyi remény a szívünkben! Az,hogy még egyszer viszontlátjuk egymást!…Mindenki bízott és remélt!Majd csak eljön a nagy nap, az indulás napja!……És aztán, ha már robog velünk a vonat, percrõl percre, órárólórára hevesebben dobog majd a szívünk!… H a z a f e l é…•A lágerunkban volt egy borbély fogoly is. Mindenkit megnyírt ésmegborotvált sorban. Akadt dolga elég! Fizetés és borravaló nélkül– szakadatlanul!Én is jelentkeztem nála. Forgatta a fejemet, tapogatta az arcomatés azt mondta:– Hiszen rajtad nincs is szõr! Azt a pár szálat, ami az arcodonvan, magad is leborotválhattad volna.Annyira gyerekarcú, fiatalos voltam, pedig immár a 25. születésnapomhozközeledtem.A tizedik napon sorakozó a láger udvarán…A magas rangú orosz tiszt elsétált elõttünk. Mindenkit megnézett:rendben van-e a ruházata, a tisztálkodása? És persze, hogymindenki meg van-e frissen borotválkozva?Amikor hozzám ért, rám szólt, miért nem borotválkoztam meg.Azt a pár szõrszálat is felfedezte, ami az államon díszelgett.– Azonnal vissza a borbélyhoz!Hát mentem. Mondom a borbélynak, hogy a nagy tiszt küldött,azonnal borotváljál meg! Elmosolyodott, de azért megborotvált.Amikor a tiszt mindenkit megszemlélt, s a hiányosságok eltûntek,újra felálltunk a láger udvarán. Ilyen szigor után arra gondol-148