Szeretnék május éjszakákon...

is ástuk itt magunkat. A golyószórók is a völgyben voltak felállítva,szembe az oroszok várható támadási irányával.A tizedes úr, a rajparancsnokunk éppen szólt nekünk, hogy vételezteaz aznapi kosztunkat. Majd elosztja egy fél óra múlva. Mégazt is elmondta, hogy az élelem: kenyér, gyümölcsíz, húskonzerv ésvaj. Én elindultam hozzá, hogy adja ki elõbb az adagomat, mertmár nagyon éhes vagyok. Mikor odaértem, már szét voltak porciózvaaz adagok a földön. Mondta, hogy vegyem el az egyik adagot.El is vettem, és indultam vissza a lõállásomhoz. Akkor vettem észre,hogy nem a völgy felõl, ahogy vártuk, hanem a hegyoldalról jönnekfelénk az oroszok.No, most mi lesz, Jani? Mit kell gyorsan cselekedni? – gondoltam,és döntöttem: minden erõmbõl futottam hátrafelé. Elõttem amieink, voltak vagy hatan a lõállásban, és szembõl várták az oroszoktámadását. Akkorra már hátulról, a fejük fölül ordítottak rájukaz oroszok:– Hore ruki! – Vagyis fel a kezekkel!Ennyit már mindenki megértett az orosz szóból. Hát nem tehettekegyebet, felemelték a karjukat. – És fogságba estek. Nekemsikerült meglépnem, mert már, ahogy mondtam, iramban voltam!Amikor így futottam, jött velem szembe a századosunk. Kérditõlem:– Mi van, Péli?Jelentem neki, hogy a golyószórósainkat meg a többieket is,akik ott voltak, elfogták az oroszok. Még szerencse a szerencsétlenségben,hogy nem lõttek beléjük, hanem csak elfogták õket…Engem meg hát újabb szerencse ért! S mindez azért, mert éhesvoltam és kijöttem a lõállásomból. Szerencse volt-e ez? Ki tudja! Agyümölcsízt meg a vajat azért így futás közben is megettem, annyiraéhes voltam!A századparancsnokom meg kiadta a parancsot:– Péli, tüzelõállásba!Õ viszont megfordult, és ahogy csak bírt, szaladt hátrafelé…Hát ilyen a katonaélet a háborúban. Én egyedül forduljak szembeaz oroszokkal, õ meg elfut hátrafelé…81