Szeretnék május éjszakákon...

Viszontlátásra, szép hazám…Kimegyek a doberdói nagy hegyre,föltekintek a csillagos nagy égre.Csillagos ég, merre van magyar hazám,merre sirat engem az édesanyám?(Katonanóta az I. világháborúról)Elõszedtem kis ceruzámat, és én is ráírtam nevemet a keresztre.Nem tintaceruzával, talán így tovább fog ellenállni az idõkviharainak…S közben a fenti katonanóta járt az eszemben, amelyet apáinkénekeltek az elsõ háborúban, majd utána itthon, s mi gyerekek hallgattuk.És nem tudtuk elképzelni, miért peregnek a könnyeik nótázgatásközben. Most kezdtem megérezni, mit is jelent elhagyni a hazát?Vajon társaimmal visszajutunk-e még valamikor a Kárpátok koszorújánakölébe? Meg ez a nótafoszlány is eszembe jutott:„,,,Jó fiaim, én is elmegyek,csak az Isten tudja,ki jön vissza veletek…”Tehát, búcsúzni kellett a hazától. Mégpedig arrafelé indulva, aholmár lõnek az emberre! Minek is megyünk oda? Mi keresnivalónkvan ott, ahol már nem a mi földünket védjük! És hát harcolni ott,a Kárpátoktól északra, ahol a nép csak ebben a háborúban márharmadszor szenved! 1939-ben a németek nyugatról, az oroszokkeletrõl támadták meg Lengyelországot, majd 1941-ben a németekaz addigi baráti Szovjetuniót rohanták le. Most pedig az oroszoktámadnak s hátrálnak a németek – s újra a nép szenved! Miért éskiért megyünk mi oda szenvedni és meghalni?…Gondolataimból az ébresztett föl, hogy elénkbe jöttek az itt állomásozóaknarakó hegyivadászok. Elmondták, hogy a határ vona-62