Szeretnék május éjszakákon...

Két nyelven egyszerre, de egy szívvel, egy dallamra énekeltünk,százak és százak… Csak úgy zengett bele a csarnok – ez a nyomorúságosakol!…Amint behunyt szemmel, egyébként is sötétben, énekeltünk,mindenki a régi szép májuséjszakákra gondolt! A messzi távolba, aszülõföldre… az otthoniakra… Akik már nõs férfiak voltak: a feleségükre,gyermekeikre. És bizonyára a párjukkal eltöltött egykorimájusi, orgonavirágos és csókos éjszakákra. Bár én nõtlen voltam,mindent beleadtam az éneklésbe! Én is az orgonavirágos szülõfalumragondoltam, ahol most nyílnak az orgonák! A mi udvarunknagyobbik részét az utca felõl orgonasövény szegélyezte: szép magassövény, virágzáskor szász meg száz lila orgonafürttel! S amikormég otthon voltam, illatuk beszállt a nyitott ablakon a szobánkba,ahol olyan édesen aludtam. És álmodtam a tündérmeséket…Nem ezt, ami most körülvesz bennünket.Fél évszázad is elmúlt azóta…S én most újra felidézem azt a májusi éjszakát. És elénekelemújra ezt a szép dalt:Szeretnék május éjszakákonletépni minden orgonát.Amíg ölel az édes álom,díszítni véle kis szobád.Mikor a szíved csendben dobban,szeretnék mézet lopni ottan,csókolva édes ajkadat,minden hiába, nem szabad.Szeretnék mindent elfeledni,pedig feledni oly nehéz,nevetni mindig, csak nevetni,amíg a szemem könnyre kész.144