Szeretnék május éjszakákon...

Kirohantunk a házból és meg sem álltunk az állomásig! Márnem voltak ott a kísérõink: bizonyára úgy vélték, hogy nekünk aház megtetszik, s letelepszünk benne. Így aztán senki sem akadályozottmeg abban, hogy hazautazzunk. Persze a kevés holminkat,amit otthonról magunkkal vittünk, mindet ott hagytuk! Menekültünk,ahogy csak bírtunk!Az utazás során sem keltettünk feltûnést, hiszen csak így voltunkhármasban, mint most. Sehol útközben nem tartóztattak fel.Ha rájönnek, hogy menekülõ deportáltak vagyunk, biztosan letartóztattakvolna.El is jutottunk haza, Lévára. Indultunk a házunk felé, de az márel volt foglalva: egy északról jött szlovák család költözött bele. Sajátüzletünk volt a házunkban, utcai bejárattal. Hát az üzletet iselfoglalták! Mindenünket maguknak sajátítottak ki… Nem tétovázhattunksoká, mert ha valaki beárul, hogy hazaszöktünk Csehországból,azonnal letartóztatnak.Más kiút nem volt, irány dél felé, az Ipoly irányába. Tudtuk,hogy az Ipolyon több helyen át lehet gázolni – és ez már átkeléstjelent a határon, Magyarországra. Leszállt az est, mire két falu közöttelértük az Ipolyt. Nézegettünk jobbra-balra, nem jönnek-e valahonnanfináncok, határõrök. Szerencsénkre nem voltak a láthatáron.Találtunk olyan helyet, ahol sekély volt a víz. Így ezen átgázoltunkés Magyarországon találtuk magunkat.Itt aztán jelentkeztünk a magyar hatóságoknál. Ide, Budapestreirányítottak bennünket. Mondták, hogy lakhatunk a pályaudvaron,itt kosztot is kapunk. Addig, amíg intézkednek felõlünk, hováirányítsanak. Hát most itt vagyunk és várakozunk…•Megkaptam hát a helyzetjelentést a szülõföldünkrõl. Most márazon kezdtem gondolkozni, vajon mi lehet odaát. Otthon vannak-ea szüleim? Nem telepítették-e õket is Csehországba, vagy ide Magyarországra?Mert a csehszlovák követségen semmit sem mondtak.Pedig valószínû, hogy nekik meg volt a névsoruk azokról,akiket már deportáltak és akiket még ki akarnak telepíteni Magyarországra.166