Szeretnék május éjszakákon...

csalogatta belõle a legszebb magyar nótákat, vigasztalva önmagátmeg csüggedõ bajtársait, akiknek kissé nehéz volt megszokniuk a„katonaregulát”.A zenészek a hegedûiket még a frontra is magukkal hozták, sféltve õrizték, akár a saját életüket. Így esett meg, hogy a fogságbaeséskor, amikor az oroszok mindenünket elszedték, s még aruháinktól is megfosztottak bennünket, a mi zenész fogolytársunknakmeghagyták a hegedûjét. Hordta magával a fogolytáborokbanis.Olykor-olykor elõvette a szárazfáját, s fáradtan is zenélt kicsit acsüggedõ hadifoglyoknak. A hegedûszó, a „régi nóta” pedig mindenkineka szívéhez szólt, a lelkébe hatolt. S adott egy kis erõt, vigasztalást,hitet, hogy:„… lesz még egyszer szebb is, jobb is, meglásd,amikor majd viszontlátjuk egymást…”Leszállt hát a májusi est, sötétbe borult a világ…Mindenki nyugovóra tért… Sokan már el is aludtak…Éjfél körül járhatott az idõ… Egyszerre mindannyian arra riadtunkföl, hogy szívbe markolóan sír a hegedû! A mi zenészünk éjnekidején gyönyörûen hegedülni kezdte, hogy:Szeretnék május éjszakákonletépni minden orgonát…Aki élt és mozgott, felült az ágyon, sokan fel is álltunk, hangosanénekeltük együtt az ismert nótát. Igaz, hogy éhes gyomorral,szívszorító körülmények között, de annál szebben, lelkesebben.A cigányprímásunk magyar volt. Egyébként mi, magyarok voltunka legtöbben, de szép számmal voltak köztünk németek is. Sazt tapasztaltuk, hogy õk is énekelnek! Nem is gondoltuk, hogy ismerikezt a nótát! Vagyis hogy német szövege is van. Itt derült ki,hogy igenis van!143