Szeretnék május éjszakákon...

szatért, vagy soha vissza nem tért férjtõl, fiútól, apukától, nagyapától…(Megjegyzés: Péli János még nõtlen volt a háború idején. Az általaírt tábori lapokból sajnos nem maradt meg egy sem a nálunklezajlott fronti események miatt. Így egy nála egy évvel idõsebb barátjánaktábori lapjaiból teszünk közzé emlékként néhányat. Ezeketfeleségének, szüleinek írta, s a felesége minden egyes darabotmegõrzött! E katona Hoksza Károly volt, Kistompa szülöttje és lakosa,aki egy évvel korábban került a frontra, majd hadifogságbansínylõdött, de túlélte és hazakerült. Meghalt 1997. június 9-én, élt76 évet. Szülõfalujában van eltemetve.Az újságokból is csak annyit tudtunk meg, hogy Sztálingrádtólés a Don-kanyartól visszafelé folytak a harcok. Vagyis már az oroszoknyomultak elõre és nem a németek. Néha egy-egy rövid hír látottnapvilágot a lapokban. Ezek szerint a „németek tervszerûenvisszavonultak, és sündisznóállást foglaltak el”. Hogy ez mi volt avalóságban, itthon nem lehetett tudni. Egyre nagyobbak voltak aveszteségeik, s velük együtt a szövetséges magyar hadseregnek és atovábbi szövetségesnek is.Kellett tehát az „utánpótlás” a veszteségek helyére, így az újonnankiképzett katonákat is bevetették a háborúba.)…1944 március vége felé jártunk. Éppen befejeztük a tisztes iskolát.Mozgósított a mi 12. hegyivadász zászlóaljunk is. Bevonultakhozzánk az ide tartozó póttartalékosok. Voltak közöttük anyaországiak,erdélyi székelyek és románok is. A románoktól el is tetvesedtünk.Én a harmadik századba kerültem. Mindenki új ruhát kapott.És jött a parancs, hogy indulunk a román határra, ott leszünkmajd készenlétben, hadiállásban. Tehát dél felé megyünk, Erdélyderekába. A megadott irányban volt egy laktanya a román határnál.Oda kellett mennünk. Ez a hely a mi városunktól olyan 80 kilométerrelehetett. A „rövid utat” gyalogosan tettük meg, hátunkona teljes hadifölszereléssel. Még meg sem pihentünk, az új állomáshelyen,egyetlen éjszakát töltöttünk ott, s már jött a pa-59