Szeretnék május éjszakákon...

Még amikor a gyárépítkezésen dolgoztunk, csináltattam magamnakaz egyik bádogossal egy háromliteres kandlit. Ezt nemhagytam ott, hoztam magammal az útra is, hiszen amikor az utazássorán valamelyik állomáson ételt osztottak, ahhoz edény kellett.Ezt hordtam mindig magammal. Itt az új lágerben is ezzel az ételhordókandlival jártam az ebédért, vacsoráért.Amikor elõször mentem a kosztért, rám nézett az ételt osztószakács barátom, és elmosolyodott:– János! Addig tartsd a háromliteres edényedet, amíg nemcsurran ki belõle az étel!Vagyis, mindig színültig töltötte.Egyébként is, itt már a koszt jobb volt, mint a fogolytáborokban,Oroszországban. A kásában, amelyet kaptunk, volt pár darabkonzervhús is. Én meg ebbõl mindig nagy adagot kaptam! Nemcsakhogy nem éheztem, hanem még híztam is: végül a kiadóskosztolás így ment végig az egész három hónapig! 75 kilós lettem.Alacsony termetem mellett ez már normális súly volt.Így tehát a romániai lágerben eltöltött hónapok egészen jól elteltek.Már nem is bántott a lesújtó határozat, hogy a csehszlovákhatóságok nem vettek át.Igaz, három hónapot ráhúztunk, de most már azt mondtuk, hakerülõ úton is, majdcsak hazajutunk!…Debrecenbe kéne menni…Igaz, ezt a nótát még nem dalolgattuk. Arról sem álmodtunk, hogyDebrecenben majd pulykakakast kéne venni, de végül is az egyedülijárható út az volt, hogy mégiscsak Debrecen felé megyünk,mehetünk…Mert amióta itt vesztegeltünk, már több fogolyszerelvény futottbe, egy-két hét után vitték is õket tovább. S megtudtuk azt is, hogyMagyarországra, mégpedig Debrecenbe, az átvevõállomásra.157