Szeretnék május éjszakákon...

munkán voltak. Mivel már nagyon sokan meghaltak tífuszban, elrendelték,hogy minden gyengélkedõt vigyenek kórházi vizsgálatra.Én voltam az utolsó a sorban. Persze mindenki le volt vetkõzvemeztelenre. Az orvos rám nézett, megfogta a faromon a húst és aztmondta: maradhatok a lágerben. De ha nem érzem jól magam,mehetek a kórházba is. Mondtam neki, hogy gyenge vagyok, inkábbmegyek a kórházba. Õ azt felelte:– Charasó!Szólt az írnoknak, írjon be engem is azok közé, akiket viszneka kórházba. És már mentünk is a teherautóhoz, mely az állomásravitt. Bevagonoztak bennünket, s indultunk Harkov mellé egy kórházba.Igaz, most is marhavagonokban utaztunk, de már szalmazsákokis voltak a vagonokban!Útközben, amikor megálltunk az egyik állomáson, látjuk ám,hogy a szerelvényünket kísérõ katonák nagy lövöldözésbe kezdtek.Nem tudtuk mire vélni a dolgot, mert a levegõbe lõttek.1945. május 9-e volt!!!Aztán mondták, hogy VÉGET ÉRT A HÁBORÚ!!! Beszálltaka katonák is a vagonokba, mert indultunk tovább, s közben ujjongvakiabálták:– Vojna kaput (Véget ért a háború!)Hát örömükben lövöldöztek. Mi is örülni szerettünk volna!Apám „meséjére” gondoltam: amikor az elsõ világháború végetért, õk azonnal jöhettek haza! Vártuk hát, hogy mikor tudatják velünkszabadságunkat, az örömhírt, hogy mehetünk haza! De nemmondtak semmi ilyet. Mentünk a hadifogolykórházba. A kórházHarkov városán kívül feküdt. Odamentünk. Addig azonban nemengedtek be a kórházba, amíg meg nem fürödtünk. A ruháinkat ismind elvitték a fertõtlenítõbe. Kórházi köpenyekben helyeztek elbennünket a szobákban.Micsoda változás. Nem kellett dolgozni és jobb volt a koszt is:a reggeli mellé kaptunk egy pici kocka vajat is. Igaz, csak egy dekát,de már ez is emelte kissé a kalóriaadagunkat. A szobákbanegyesével feküdtünk az ágyakon. Szalmazsák volt alattunk és pokróccaltakarództunk. A mennyország volt a halállágerhez viszonyít-110