Szeretnék május éjszakákon...

Ma nevet rám az ég,ma csókra hív a szád, a két karod,ma még minden a miénk,mit bánom én a fájó holnapot…Hát így volt valahogy! Talán õk is azt gondolták, ez a kirúgás ahámból volt részükre az utolsó! Mert a harctéren „csak egyetlenperc az életünk!” S ha oda visszavezénylik õket, ott bizony csak egyrobbanás – és kialszik egy, tíz, száz emberélet!…Megnyerjük-e a háborút?…Reggel elbúcsúztunk a ház gazdájától meg a feleségétõl. Nagyonrendes család volt! Még egyszer megköszöntünk mindent. A fõhadnagyúr németül, én meg szlovákul. Megértették így is, úgy is!Õk is örültek, hogy addig nyugodtan voltak, amíg náluk voltunk.Meg hát adtunk is nekik a konzervekbõl és egyebekbõl.Indultunk vissza a századunkhoz.Amikor odaértünk, bementünk a bunkerba. A századparancsnokunkmaga mellé ültetett és kicsit elbeszélgettünk.Mondja nekem a fõhadnagyom:– János, ha megnyerjük a háborút, és bemegyünk Budapestre,már századosi rangom lesz. És én fogom neked aláírni a szabadságoslevelet! – De azért hozzátette: – János, mi a véleményed? Megnyerjükmi ezt a háborút, vagy elveszítjük?Erre én azt feleltem neki:– Fõhadnagy úr, mi ezt a háborút régen elveszítettük! Hol voltakmár a németek? Csupán húsz kilométerre Moszkvától. Márlõtték is Moszkvát. Meg Sztálingrád elfoglalásában is biztosak voltak.Most meg csak az állandó visszavonulás! Ide szorítottak bennünketa Kárpátokhoz. És nem tudjuk feltartóztatni õket.76