Szeretnék május éjszakákon...

– Davaj! Davaj!Az orosz „davaj” szó sok mindenre értelmezhetõ, de most eztjelentette: „Add ide!”A tartályok között mentünk befelé sorban. Láttam, hogy mindenkidugdossa el a répát. Egy füzért én is eldugtam gyorsan a tartályokmellett. Az õrök egyenként engedték be az embereket, ésmindenkit megmotoztak, elszedve tõlük a cukorrépát. A kapu mellettvolt egy üres helyiség, abba kellett beledobálni a répákat. Amikorrám került a sor, láttam, hogy a mintegy 4x4 méteres helyiségmár tele van répával. Mivel az õr figyelt, én is kénytelen voltam bedobnia kezemben lévõ két füzért. Miután látta, hogy szépen bedobtam,így már csak felületesen tapogatott meg. Nem vette észre,hogy a köpenyem alatt hátul hat répa lapul, meg az odavarrt zsebbenis volt öt darab. Intett, hogy mehetek tovább, és máris motoztaaz utánam következõt. Így aztán szerencsésen bejutottam, ésvolt 11 répám!Szegény répák! És szegény munkabérünk! Még azt sem engedtékmeg, hogy megegyük, amiért megdolgoztunk! Pedig be jó lettvolna a kis élelem. Újra és újra hangsúlyozom, egyetlen célunk voltmindig: valami megehetõt találni! Ez lett volna a sáros cukorrépais. S ezt is elszedték!Amikor beértem a barakkba, azonnal elmajszoltam egy nyersrépát! Késõbb aztán lett alkalom, hogy a továbbiakat megfõzzem.Mert ugye, megfõzve már ehetõbb volt!Aztán persze kiderült a disznóság: az õrök a mi drága répáinkatazért vették el, hogy eladhassák a civileknek.Szegény civilek! Szegény szovjetek! – Ismét ezt kellett tapasztalnunk,hogy õk is éheznek! Dicsõ kommunizmus! Dicsõ néphatalom!!!…Miután minden elcsendesült, kilopóztunk, hogy elõszedjük azeldugott répákat. Hát bizony azokat nem találtuk: Megelõztekbennünket az õrök. Ilyenek voltak az ügyesebbek az oroszok közül,akik a nagy nyomorúságban üzletelni is tudtak és pénzt csinálni azelszedett jutalmunkból. Lehet, hogy az üzlet hajtotta õket valóban,de az is meglehet, hogy õket is az éhség és nyomor késztette ilyen138