Szeretnék május éjszakákon...

A falu fõutcáján mentünk észak, azaz Szalatnya felé. Szóltam afiatalembernek, hogy a falu közepén lakunk. S ahol jeleztem, megállta teherautó!…A többiek nem jöttek be, egyedül szálltam le, mert siettekSzalatnyára, dobogó szívvel, a „nagy viszontlátásra!”…Azt persze nem lehet leírni, mit érez ilyenkor az emberi szív!?Hevesen dobog és nagy-nagy melegség tölti el – ennyi talán elmondható.Már hajnal felé járt az idõ, amikor kiszálltam a teherautóból,nem egészen a házunk elõtt. Az autó elment, én meg álltam kimondhatatlanérzésekkel az utcán! A régi utcán – ahol gyermekkorombanannyit szaladgáltam, játszottam!…Mit ad Isten, a házunk elõtt Piatrik Józsi álldogált, a szomszédlegény és rokon. Amikor megpillantott, nem hozzám sietett, hanemrohant be hozzánk és kiabált az ablakon át:– Pali bátyám! Boris ángyi! Keljenek gyorsan! Itthon van a fiuk,Jani! Megjött a fogságból!…Örömujjongás közepette léptem be az udvarunkba! Abba azudvarba, ahol életem elsõ lépéseit tettem meg, egyéves koromban!…… S íme, négyévi távollét után újra az áldott földet taposhattam!Örömkönnyeket hullatva borultak a nyakamba! Természetesennekem is hulltak a könnyeim!…– Istenem! Köszönöm, hogy hazasegítettél!…•És a könnyeim közt ismét azokra a bajtársaimra gondoltam, akikodavesztek a szovjet frontokon és lágerekben.Adj, Uram, örök nyugodalmat nekik!…•1947. október 17-ét írtak a naptárak, amikor a hajnali órákban hazaérkeztem.Nem felejtem el soha – halálomig!…177