Szeretnék május éjszakákon...

Égõ kebledre ráborulnék,kacagva mindent elmondanék,és csókolnám édes ajkadat,de minden hiába, nem szabad.Elmúlt ez az örökké emlékezetessé szépülõ éjszaka, akikor egyröpke órára mindent elfeledtünk…Dnyeszter mentén ragyog a nap…Ezután a napok, a hetek, a hónapok teltek tovább… A megszokottidõrendben megjött a nyár is. Ez volt a harmadik nyarunk a hadifogságban.Munka és munka… Éhezés, nyomor… Akarva-akaratlan el kellettviselni. – Mert ez volt és semmi más…A nyár egyik napján a fenti katonanóta jutott eszembe, melyecseteli a háború borzalmait. De tovább nem folytatom, nem isakarom, mert itt a fogságban már legalább nem lõnek ránk…De a nap valóban ragyogott – és aranyfényt szórt a hadifoglyokra……mert valamikor a nyár közepén, vagy vége felé, beállott a nagyváltozás! Ugyan mi még semmit nem sejtettünk, semmire nemgondoltunk, csak éreztük, hogy az áldott napsugarak mintha cirógatóbbaklennének.…Egy szép napon megjelent a lágerünkben egy magas rangú oroszkatonatiszt.Azoknak, akik már fel voltak sorakozva, indulásra készen amunkába, odaszóltak:– Várjatok, elvtársak! Még nem indultok a munkába. Egy magasrangú tiszt látogatott meg bennünket, aki szólni kíván hozzátok.145