Magyar függetlenségi törekvések - ELTE BTK disszertációk - Eötvös ...

meggyőzni a pesti comitéval való kapcsolatfelvétel jelentőségéről, 631 június elsején pedig
egy olasz diplomata, valószínűleg Cerruti, hosszú emlékiratban érvelt a magyar
emigránsok támogatása mellett. 632 Bismarck végül engedett. Fogadta Csákyt, és
nyilvánvalóan felismerte, hogy a pesti comité ajánlkozása nagyon kedvező a porosz
érdekek szempontjából. Olyan eszközt nyert vele, amely közelebb vitte céljai eléréséhez,
és amelyért nem kellett nagy árat fizetnie, mert nem járt együtt a magyar függetlenségért
való politikai kötelezettségvállalással. Bismarck elsősorban úgy tekintett a magyar
felkelésre, mint Ausztriát gyengítő tényezőre. Természetesen azzal a feltétellel
szándékozott beleegyezni a magyarok anyagi támogatásába és a Magyarországra történő
betörésbe, hogy Olaszország is vállalja ugyanezt. Arra számított, hogy ha az olasz vezetés
ilyen módon elkötelezi magát, akkor nem tud többé meghátrálni a harcok elől, vagy csak
védekező háborút folytatni. Éppen ezért a porosz kancellár Csákyval történt megbeszélését
követően, a háború kirobbanását megelőző néhány napban Barral, berlini olasz követen és
Usedom, firenzei porosz követen keresztül nyomást gyakorolt az olasz kormányra, hogy az
is állapodjon meg a magyarokkal. 633 Törekvései azonban La Marmora ellenkezése miatt
nem jártak sikerrel. 634
La Marmora korábban is elzárkózott a magyar forradalmi törekvések támogatásától,
és ezen az álláspontján az Ausztria elleni háború esélyének növekedése sem változtatott.
Hajthatatlanságára némi magyarázatot ad az a bizalmas jelentés, amelyet 1866. május 6-án
küldött neki az akkor konstantinápolyi követként szolgáló Visconti-Venosta. Visconti-
Venosta ezt megelőzően Pesten beszélgetést folytatott néhány képviselővel. Informátorai
kijelentették, hogy „a magyarok” belefáradtak a küzdelmekbe, és elkedvetleníti őket a
súlyos pénzügyi helyzet is. A felkelés kirobbanását csak a bécsi udvar provokációja vagy
valamilyen „hatalmas és váratlan megrázkódtatás” esetén tartották elképzelhetőnek, de
egyiket sem tekintették valószínűnek. Visconti-Venosta azt is közölte miniszterelnökével,
hogy „a magyarok” nem szándékoznak kihasználni Ausztria szorult helyzetét, a magyar
értesülését megírta Michelangelo Castelli szenátornak, akinek a levelezése 1891-ben nyomtatásban is
megjelent. (CARTEGGIO CASTELLI, 1891. 649. Bianchi–Castelli, 1874. jan. 28.)
631 BERNHARDI, 1897. 18-19.
632 DDI VI. 738-741. „Promemoria”. Az iraton sem a szerző, sem a címzett neve nem szerepel, de a tartalmi
elemek alapján egyértelmű, hogy egy, a magyar ügyet és a magyar emigránsokat jól ismerő olasz diplomata
készítette a porosz kormány számára.
633 DDI VI. 775. Usedom–La Marmora, 1866. jún. 12., 786-787. Barral–La Marmora, 1866. jún. 15.
634 DDI VI. 787-788. La Marmora–Barral, 1866. jún. 15. – vö.: CHIALA, 1902. 278-280.
152