Magyar függetlenségi törekvések - ELTE BTK disszertációk - Eötvös ...

Csáky–Komáromy-féle comitéval, mert katonai terveinek végrehajtásához szüksége volt a
magyarországi kapcsolatokra. Klapka közvetítése, a szervezett magyarországi háttér
hangoztatása és a magyar szabadságharc magára maradását kizáró biztosítékokról való
lemondás elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy Csáky és Komáromy elszigetelje Kossuthot
1863–1864-ben az olasz, 1866-ban pedig a porosz kormánnyal való kapcsolattartástól.
Így hiába léptek a függetlenség ügye iránt valóban elkötelezett szélsőbaloldali
politikusok kapcsolatba Kossuthtal, az nem tudta számukra biztosítani még az
előkészületekhez szükséges anyagi támogatást sem. Kossuth ugyanakkor maga is
együttműködött Komáromyékkal 1859 és 1862 között, majd 1866-ban. Nem voltak
eszközei a magyarországi szervezkedés megfelelő ellenőrzésére, a reménykedés és a
szabadságharc utáni vágy pedig hajlamossá tette arra, hogy nyilvánvalóan irreális
állításokat is – legalább részben –, elhiggyen Komáromyéknak.
A nemzetközi körülmények 1860-ban voltak a leginkább kedvezőek a magyar
függetlenség ügyére nézve, ezt követően a külföldi kormányok egyre kevesebb politikai
áldozatot vállaltak a magyar szabadságharc kirobbantásának elősegítése érdekében. Cavour
1861-ben bekövetkezett halála után az olasz diplomáciából hiányzott az a
kezdeményezőkészség, amely akár III. Napóleon szándékai ellenében is átalakíthatta volna
Közép-Európa és a Balkán politikai viszonyait is. Hiába vált az 1860-as években
fokozatosan feszültebbé a balkáni helyzet, és hiába éleződött ki az osztrák–porosz
konfliktus a német kérdés kapcsán, a bécsi udvar egyre szorultabb helyzete nem járt együtt
a magyar függetlenség esélyeinek növekedésével. Sőt, a porosz–olasz szövetség megkötése
csökkentette a magyar kérdés jelentőségét az Ausztriával ellenséges hatalmak szemében.
1866-ban végül sem az olasz, sem a porosz kormány nem vált érdekeltté Magyarország
függetlenségének előmozdításában, és ezzel a kiegyezés megakadályozásával kapcsolatos
utolsó remények is szertefoszlottak.
Elmondható tehát, hogy az 1860-as években a magyar függetlenség kivívásának
sem a belső, sem a külső feltételei nem teljesültek. Kossuth, a kiegyezés miatt érzett keserű
csalódásában minden haragját Csákyra és Komáromyra zúdította, őket téve felelőssé a
szabadságharc elmaradásáért. E tekintetben túlzott, hiszen Csáky és Komáromy nem egy
valós lehetőséget szalasztott el. Méltán kárhoztatta őket ugyanakkor azért, mert nem
ismertek erkölcsi gátlásokat az elvtelenség, a nemzet sorsának felelőtlen kockáztatása, a
tárgyalópartnerek félrevezetése és a személyes érdekek előtérbe helyezése kapcsán.
202