Magyar függetlenségi törekvések - ELTE BTK disszertációk - Eötvös ...

készülődést, ezért minden olyan lépést elítélt, amely a Béccsel való megegyezés felé
irányult. Számára a függetlenségnek nem volt alternatívája, azt ugyanakkor sosem kérte a
hazaiaktól, hogy külső támogatás és garanciák nélkül kezdjenek harcot az udvar ellen.
Almásy lemondása és a bizottmány feloszlása – bár pontos körülményeit nem
ismerjük –, az előzményeket figyelembe véve nem nevezhető váratlannak. Már 1860
nyarára nyilvánvalóvá vált a szervezeten belüli széthúzás, és egyesek idegenkedése az
újabb szabadságharctól, amelyet megerősített a hosszú hiábavaló várakozás a nemzetközi
helyzet kedvező alakulására. Almásy számára – birtokai visszaigénylése miatt –, amúgy is
kellemetlenné válhatott a mozgalomban játszott vezető szerepe, az arról való lemondáshoz
pedig ürügyül szolgálhatott Kossuth bizalmatlansága és Teleki hazatérése is. Teleki, aki
kezdeményezője volt a szervezkedésnek, nem vette át a bizottmány vezetését Almásytól.
Ésszerű magyarázatnak tűnik, hogy azért nem, mert hazaérkezése után, mint volt
státusfogoly, titkosrendőri megfigyelés alatt állt, így ez a lépés túl kockázatos lett volna.
Ráadásul a bizottmány egykori tagjai, akik 1861 áprilisától többnyire a Határozati Párt
vezéralakjaiként folytatták politikai szereplésüket, már az országgyűlés kezdetén
nyilvánvalóvá tették Teleki előtt, hogy nem kívánnak többé kilépni a törvényes keretek
közül. Nem akarták vállalni az országgyűlés feloszlatásának kockázatát, ezért akár a felirat
tartalmi elfogadására is hajlottak. Magatartásuk hátterében az állt, hogy nem tartották
megfizethetőnek a sikeres szabadságharc árát, vagyis a nemzetiségi jogok jelentős mértékű
bővítését és a politikai rendszer általános demokratizálását, mert az az ő liberális nemesei
köreik befolyásának csökkenésével járt volna. 34 Teleki számára drámai lehetett a
felismerés, hogy azok a politikusok, akiket közvetve vagy közvetlenül ő bízott meg a hazai
szervezkedéssel, és akiket a kételkedő Kossuthtal szemben is védelmezett, cserben hagyták
őt, hiszen eltávolodtak a Magyar Nemzeti Igazgatóság céljaitól. 35 A volt párizsi követ az
34 Kónyi Manó tudomása szerint Almásy átadta az emigrációból hazatértek és az emigránsokkal kapcsolatot
tartók vezetést Telekinek, rövid idővel az utóbbi hazatérte után. Teleki állítólag kijelentette, hogy
számíthatnak Napóleon segítségére, amennyiben nem próbálnak békülni az udvarral, majd megkérdezte
társait, hajlandóak-e követni őt ebben. Kónyi értesülése szerint hosszú csend után Andrássy Gyula azt
válaszolta, hogy kételkedik Napóleon szavaiban, ezért a békülést akarja, de ha a forradalom elkerülhetetlenné
válik, támogatni fogja azt. A Kónyi által leírt történet, bár konkrét részleteinek hitelessége nem ellenőrizhető
(a szerző „hiteles forrásból szerzett értesülésnek” nevezte, de a forrást nem nevezte meg), jól szemlélteti a
Teleki és a bizottmány tagjai közti elvi ellentétet, és egyúttal alátámasztja, hogy az utóbbiak nem kívánták
folytani a forradalmi szervezkedést. (DFB III. 113-114.)
35 SZABAD, 1967. 314.
19