Czeglédi Katalin Általános és alkalmazott nyelvészeti tanulmányok I ...

’beszélni, beszélgetni’ relatív szótöve.
A mong. xel ’nyelv’ szóban k- > x- réshangúsodás történt.
5. Összegzés
Amint a hangutánzó szók két alapvető csoportba sorolhatók a kezdő mássalhangzójuk szerint
( vö.: dong: mélyebb hangot utánoz, kong: magasabb hangot utánoz), a szó megfelelői is két fő
csoportba sorolhatók a három nyelvcsalád nyelveit figyelembe véve. A jelentés felől megközelítve
pedig három fő csoport köré gyűjthetjük a szavakat: 1. hang, 2. szó 3. nyelv. A jelentések átmennek
egymásba, gyakran szinonim jelentésű szavakat használnak a nyelvek a három fő jelentés
kifejezésére. A hang gyakran énekhang, a szó pedig dal, ének, zene, a nyelv is akár melódia. Ezek a
tulajdonságok a hangutánzó szavakhoz kötik őket.
Hangtani oldalról megközelítve is felfedezhető az összefüggés a három csoport szavai között.
A magyar szó nem lehet ugor kori török jövevény. Ezt indokolják a mélyebb összefüggésekre utaló,
mindhárom nyelvcsalád nyelveiben ismert és használt adatok, amelyeknek az összehasonlító
hangtani vizsgálata szerint a magyar szó, szav- etimológiailag összetartozik a török sab, sav, sabyg
és a csuvas sămax, săvă, săv ’dal, csasztuska, ének szavai, melódia, ének’ stb., latin sonō ’hangzik,
cseng, szól, angol saw ’szólásmondás, közmondás’, sing, sang, sung ’énekel, dalol, (megénekel)
versben, cseng (fül), fütyül, zúg (szél)’, német die sage ’szóbeszéd, mendemonda, monda, rege’ stb.
szavakkal.
Alaktani oldalról megközelítve a magyar szó- és a szav- tőváltozat összetartozik, a szav-
szerkezeti felépítése sza-: abszolút szótő + -v: képző. A szó formában a hosszú magánhangzó őrzi a
nyomát a képző kezdő mássalhangzójának.
A jelentéstani összefüggések mellett a hangtani, alaktani kapcsolatok is kimutathatók. A
jelentéstani vizsgálatok azt is világossá teszik, hogy a szó, a beszéd, a dal, a mágikus hatás kezdettől
fogva összetartozók voltak. Igazolják ezt nemcsak a nyelvi vizsgálatok, de az eposzaink is. A
Kalevaláról Rácz István összefoglalójában olvashatjuk: „A varázshatalom alapja … a tudás: aki
ismeri a létező dolgok eredetét,…az egyszersmind hatalommal is bír.…Vejnemöjnen, aki együtt
született a világgal, öröktől való tudás birtokában van, és így mindenkinél hatalmasabb. A Kalevalában
az ellenfelek többnyire nem kardjuk erejével szállnak harcba, hanem a szó, a varázserejű ének
segítségével…. „Énekelni, dalolni – ez a Kalevalá-ban igen gyakran egyet jelent azzal: varázsolni:
…Az ének azonban nem mindig varázslat, hanem szívet vidámító, gyönyörködtető dal is…. A
Kalevalá-ban Vejnemöjnen is több, párhuzamosan használt néven szerepel. A Vejnő nevet többnyire
vejne (széles, hatalmas folyó) szóval rokonítják. Gyakran előforduló másik neve, a Szuvantolajnen
(suvanto = csöndes víztükör) arra mutatna, hogy a vén énekes eredetileg vízi istenség lehetett.”
(RÁCZ 1980:400-401)
Másként fogalmazva, az ember amióta létezik a folyóhoz hasonlóan énekes, beszélő, varázsló,
aki tudását, szomorúságát, bánatát képes kibeszélni magából, mert ismeri a hangot, a szót, annak
mindenféle tartalmával, erejével, varázsával együtt. Az ige mint ’isten szava’ is érthetővé válik, ha
megismerjük az isten szó jelentését és szó megfejtésénél visszamegyünk a kezdetekhez és az ősvíz
hangjából indulunk ki.
Mindez arra utal, hogy a nyelvünket, a nyelveket nagyobb összefüggésekben is vizsgálni kell,
mert a kapcsolatok egy része már a mélyebb rétegekben gyökerezik. E gondolatunk összhangban
van László Gyula régész soraival: „Lassan általánossá kezd válni az a felismerés, hogy a mai
nyelvcsaládok ősei a jégkorok végén már kialakultak, s ekként a legősibb szórétegek ilyen távoli
idők életéről vallanak…Szavaink …évtízezrek múltját őrzik, s ekként egykori művelődésünk
legbecsesebb emlékei.” (LÁSZLÓ 1999:7-22)
© Copyright Mikes International 2001-2013, Czeglédi Katalin 2013 162