Czeglédi Katalin Általános és alkalmazott nyelvészeti tanulmányok I ...

latin eredetűnek tart, vö.: lat. bulla ’buborék. gömbölyű dísz, pecsét’, h.lat. bulla ’függő pecsét,
ónpecsét’. Beletartozik számos európai nyelv szókészletébe, vö. ang. bull, ném. Bulle, fr. bulle, or.
bulla ’bulla’. A magyar szó jelentései a latin jelentéseknek felelnek meg. Történettudományi
szakszó. (TESz) A magy. billog, bélyeg, bulla és az or. bilet összetartoznak. Közös gyökerük az
idők mélyére nyúlik.
A magy. bélyeg szó bé-, a billog szó bil-, a csuv. pallă szó pal- és a bask. bilde szó bil- töve
összetartozásának az a magyarázata, hogy mind az –l, mind a –0 (mássalhangzó hiánya) közös
ősből fejlődött külön utakon: t > δ > 1. l 2. w > V > 0. Az eredeti t megőrződött a magy. betű
szóban és számos altáji rokonában. Egy harmadik irányú változás eredménye lett a d ill. d’, vö.:
azerb. adly (ad + -ly: ’valamivel való ellátottság’ képző) ’neves, névvel ellátott’ szó töve és társai,
magy. jegy.
Tisztázandó kérdés, hogy a magy. bélyeg párhuzamai lehetnek-e a csuv. palăk, palkă, bolg.
beleg stb., vagy csak a szótővel bé, bil lehetnek azonosak. A földrajzi nevek fényében a magy. jel,
jegy, név, betű, ír, és az ÓT. tamga tartoznak össze, a további képzett szavaknak azonban csak a
tövével, vö.: magy. jelleg (jel + -leg), jegyes (jegye + -s), neves (neve + -s), betűs (betű + -s), írás
(írá + -s), bélyeg (bé + -lyeg), billog (bil + -log).
A –log, -leg képző rokon a csuvasban használatos –lă, és a további török nyelvekben meglévő
változatokkal, vö.: csag. –lyg, ujg. –lik, üzb. –li, türkm. –ly, kirg. –tuu, azerb. –ly, alt. –lu, hak. –tyg,
tat. –ly, amelyek a ’név’ jelentésű szavakhoz járultak: csuv. jatlă ’névvel bíró, névvel ellátott,
nevezett, jelzett, ismert’, vö. óujg., csag. atlyg ’névvel bíró, nevezett’, ÓT. (jen.) atag ’hírnév,
dicsőség, nevezetesség, jelzett, ismert’ ujg. ataglik, üzb. otli, türkm., oszm., k.kalp. atly, kirg. attuu,
azerb. adly, alt. adylu, hak. attyg ’névvel bíró’, nevezett, nevezetes, híres, ismert, tisztelt, tat. atly
’névvel bíró, neve szerint’, vö.: atakly, neves, jó nevű, előkelő’. (JEGOROV 1964)
A török nyelvi ad forma közelebbről összetartozik az indoeurópaiban is ismert ad tővel, vö.: or.
adres ’cím’, vö.: lengy. adres, fr. adresse ’cím’ (SIS) a következő elemekre bonthatók: or. ad + -res,
lengy. ad + -res, fr. ad + -resse.
Eleink szemében az égen látott felhő, felleg sem más, mint folt. A folt pedig nemcsak nyom, jel,
bélyeg, hanem felleg is lehet. Vö.: magy. felleg, felhő ’felhő, veszélyt rejtő jelenség, füstfelhő’. A
szócsalád tagjai származékszók, fel alapszavuk ősi örökség a finnugor korból, vö.: osztj. pêlêη
’eső- és viharfelhő’, zürj. piv ’felhő’, pila ’felhős’, votj. pil’em ’felhő’, cser. pêl ’ua.’, mdE. pel’,
pejel’ ’ua.’, finn pilvi ’ua.’ …(TESz)
A ko. piv, pila –v-je ill. –l-je, mint nyelvjárási tulajdonjegyek ismertek. A –v előzménye -w
lehetett, amely a magy. –0-nak (hanghiány) is elődje a bélyeg szóban. A w és az l pedig korábbi δ
fejleményei. A magy. f- szókezdő ld. még magy. folt, és a finnugorhoz sorolt nyelvek adataiban a p-
szókezdő úgy tartoznak össze, hogy az f- és a p- közös elődje a bilabiális φ- lehetett, amelyből az
egyik irányban f-, a másik irányban p- fejlődött. A földrajzi névi kutatások nem igazolják a
szakirodalomban elterjedt p- > f- változást.
A szó a törökségben is ismert, vö.: csuv. pělět ’ég, felhő, felleg’, azerb., türkm. oszm., ujg., üzb.,
kirg., tuv. bulut, k.kalp., nog. bulyt, bask. bolot, tat. bolyt, jak. bylyt, alt., hak. pulut ’felhő’, óujg.
bulyt ’folyadék alja, zavarosa, sűrűje, üledék, felhő’. (JEGOROV 1964)
Eleink gondolkodása szerint az üledék 90 is folt, nyom, de ugyanígy az or. boloto ’mocsár’ is
idetartozik.
A magy. folt szót a TESz származékszónak tartja a fal igéből. Ez a származtatás nem állja meg a
helyét.
Az is természetes, hogy a petty és pont szavak jelentésének is köze van a folthoz, a jelhez, de a
forráshoz is. Vö.: magy. petty, pötty ld. a pettyeget címszónál. Az or. točka ’pont’ szó a ném. Punkt
90 Vö.: magy. seprő (sep: szótő + -rő ’valamivel való ellátottság’ képző), mint ’borseprő’ a török megfelelői is
ismertek. A szótő hangtanilag közelebbi kapcsolatban van a szeplő (szep: szótő + -lő ’valamivel való ellátottság’
képző) szavunk tövével, a seprő szó –rő képzője pedig a –lő rokona. Az r és l közös elődje a δ (interdentális zöngés
spiráns) volt, végső eredete pedig a t ( > δ > 1. r 2. l)
© Copyright Mikes International 2001-2013, Czeglédi Katalin 2013 72