Binján áv - A rabbinikus gondolkodásmód analízise egy ... - Or-Zse

emberbe, intuitív, szellemi síkon több esély van beszédének megértésére, mint a gép – ember
viszonylatban. A probléma az, hogy a prófétai korszak lezárulta után a rabbik szellem nélkül,
egy egyre formálisabb és bonyolultabb rendszer segítségével kívánták felfejteni a Tánách
szövegét, értelmezni a Mindenható szándékát. Tulajdonképpen itt is felmerül annak a
veszélye – mint az AI-vel kapcsolatosan –, hogy meglehet, bonyolult problémákra esetlegesen
megtalálják a helyes választ, azonban a leggegyszerűbb parancsolatokat, dolgokat nem értik
meg.
Az abdukció kérdésköre mentén pedig véleményem szerint a Peirce-féle, intuitív abdukció
nem helyezhető egy síkra a számítógépek matematikai valószínűségszámításokon alapuló
abduktív módszereivel. Az emberi megsejtések, az intuíció az ember szellemének a
működése, gyakran az irracionalitás mentén cselekszik – és helyesen. 489 S mint ahogy egy
489 Peirce a hipotézis megjelenését az elmében egy hirtelen villanáshoz hasonlítja: 489 vagyis ahhoz, mint amikor
hirtelen felkapcsolják egy szobában a villanyt, s mindenre fény derül, hirtelen minden dolog a helyére kerül, a
fényben helyére tehető. (CP 5.181 Idézi: Writh.) Anélkül, hogy belebonyolódnék a tudományfilozófia és az
ismeretemélet dzsungelébe, Arisztotelész tollából egy érdekességre szeretném felhívni a figyelmet, mely
tulajdonképpen a Peirce által leírt folyamat ókori megfelelőjének is tekinthető. Arisztotelész a Második Analitika
második könyvének 19. fejezetében a következőt mondja: „Világos, hogy az elsődleges dolgok megismerésére
szükségszerűen indukcióval kell eljutnunk, mert az érzékelés is így ülteti belénk az egészre vonatkozó ismeretet. A
gondolkodással kapcsolatos képességek közül, amelyekkel megragadjuk a valóságot, egyesek mindig
szavahihetőek, mások viszont elfogadják a téves vélekedést is, például ilyen a vélemény és a következtetés; a
tudományos megismerés és a nusz vizsont mindig igazmondó; továbbá a nuszt leszámítva a gondolkodásnak
egyetlen másik válfaja sem pontosabb a tudományos megismerésnél, és az első princípiumok ugyan
megismerhetőbbek, mint a bizonyítások, vizsont az egész tudományos megisemrés logosz által (vagyis a fogalmi
gondolkodás segítségével) történik, ezért a tudományos megismerésnek az első princípiumok nem lehetnek a
tárgyai; mivel azonban semmi nem lehet igazmondóbb a tudományos megismerésnél, a nuszt leszámítva, ezért a
nusz lesz az, amely meg tudja ragadni az első princípiumokat; mindebből pedig még az is kiviláglik, hogy a
bizonyítás kiinduló forrása nem lehet bizonyítás, ahogyan a tudományos megismerés sem lehet tudományos
megismerés. Ha tehát a tudományos megisemrés mellett a gondolkodásnak csak ez a másik igazmondó válfaja
marad számunkra, akkor a nusz lesz a tudományos megismerés kiinduló forrása. És miközben a tudomány
princípiuma [vagyis a nusz (a ford. megj.)] megragadja az eredeti princípiumot, a tudományos megismerés
egészében nézve hasonlóan viszonyul egész tárgyához.” (Arisztotelész: Második Analitika II, 19, 100b 3−17.
Flaisz Endre fordítása, In: Flaisz Endre: Nusz. Nusz-metafizika a középplatonizmus és az apologéták koráig.
Jószöveg, Bp., 2007., 84−85. o.) Az egyetmes igazságok megismerésre, amelyek egyben a tudomány első
premisszái, axiómái, nem lehetséges a tudományos megisemerés által, hanem ezek megismerésére valami
többre, magasabb rendűre van szükség. Ez a fenti arisztotelészi szövegben a nusz, mely egyfajta intuitív
megismerési képesség. Tulajdonképpen arról van szó, amiről Peirce is beszél: az érzéki tapasztalatokat felfogja
az ember, s hirtelen intuitív módon megragadja azok lényegét, esszenciáját, majd ez után elindul a tudományos
megismerés folyamata. Négy olyan szöveghely is a rendelkezésünkre áll, amelyben Arisztotelész a nuszt a
tudományos megismerés arkhéjának nevezi, mely által megragadhatók és birtokolhatók a tudomány alapjául
szolgáló princípiumok. A nusszal való megismerés minden körülmények között igaz eredményekhez vezet, még
a tudományos megismerésnél (episztémé) is biztosabb. Míg utóbbi ugyanis a logosz által megy végbe, előbbi,
azaz a noétikus megismerés közvetlenül. Ha a nusszal nem sikerül megragadni, megérinteni a megismerés
tárgyát, akkor sem áll fenn tévedés, hanem arról van szó, hogy egyszerűen nem jött létre kapcsolat a megismerő
és megismerésének tárgya között. A tudomány tehát akkor nevezhető csak tévedhetetlennek, ha a nusznak
propozicionalitása van vele szemben, ha utóbbi előbbi szolgálóleányaként funkcionál. (Flaisz, 86–93. o.) Bár
Flaisz Endre nem tér ki erre az eshetőségre, véleményem szerint Arisztotelész az idézett helyen nem másról ír,
mint az abdukcióról. Vagyis: rendelkezésünkre áll bizonyos mennyiségű tények halmaza, majd intuícióval
megragadjuk ezek esszenciáját. E lényegmegragadás mentén felállítunk egy hipotézist, melyet deduktív úton
bizonyítani próbálunk. Amennyiben nem sikerül igaz következtetésre jutnunk, annak négy oka lehet: (1) a nusz,
intuíció segítségével nem sikerült megragadni a szóban forgó dolgok lényegét, legfeljebb csak azt hittem, hogy
159