Binján áv - A rabbinikus gondolkodásmód analízise egy ... - Or-Zse

3.2.2.2. Hagyományos metaforaelméleti megközelítések
A hagyományos meghatározás a metaforának öt jellegzetességet tulajdonít. Ezek szerint a
metafora (1) nyelvi jelenség, a szavak tulajdonsága; (2) alkalmazásának művészi, esztétikai
vagy retorikai célja van; (3) két dolog hasonlóságán alapszik; (4) tudatosak, megalkotásukhoz
külön tehetség szükségeltetik; (5) nem részei a mindennapi nyelvnek, kizárólag irodalmi
diszítés okán alkalmazzuk. 568 A hagyományos metaforaelméleti kereteken belül két,
egymással szorosan összefüggő – valójában egymástól el sem választható – elméletet kell
megemlítenünk: a helyettesítés-elméletet és a hasonlóság-elméletet.
A helyettesítés-elmélettel kapcsolatban mindenekelőtt az említett Arisztotelész-idézetre
hívnám fel a figyelmet, mely szerint a metafora nem más, mint „a szó más jelentésre való
áttétele”, vagyis egy kifejezés „téves” használata egy másik dologra. A magyarázat
megkönnyítése érdekében a metaforikus kifejezést nevezzük M-nek, míg a szó szerinti
értelemben vett kifejezést SZ-nek. 569 Metafora esetén tehát M SZ helyett használatos.
Vagyis ennek értelmében SZ ugyanazt a jelentést fejezte volna ki, ha M helyén áll, M
használata SZ helyett pedig valamiféle rokonságon, hasonlóságon nyugszik. A helyettesítés
okaként általában a következőket szokták megnevezni:
1. az adott nyelvből hiányzik M szó szerinti megfelelője, vagyis a metaforák nyelvünk
hiányosságának réseit igyekeznek kitölteni;
2. a nyelvben megvan ugyan az M helyett használható megfelelő erős SZ, azonban
stilisztikai okokból inkább M használatos, ugyanis az által, hogy valami
konkrétabbat jelenít meg mint SZ, gyönyörködteti az olvasót;
3. M megfejtése élvezetet jelent az olvasó számára.
A helyettesítés-elmélet képviselői tehát a metaforát mindenek előtt valamiféle diszítésnek
tekintik. A hasonlóság-elmélet pedig azon nyugszik, hogy M valamiféle hasonlóság okán,
analógia miatt helyettesíti SZ-t, vagyis a metafora nem más, mint e hasonlat vagy analógia
megjelenítése. Ez az elképzelés is tulajdonképpen már Arisztotelészre nyúlik vissza, aki azt
mondja, hogy „A jó metaforák használata a hasonló vonások felismerésén alapul.” 570 , s hogy
tulajdonképpen „a hasonlat is metafora, és csak a megjelenítés módjában különbözik attól;
568 Kövecses: A metafora, 13−15. o.
569 Az elmélet összefoglalása Black nyomán. Black, Max: A metafora. In: Helikon, 1990/4., 432−447. o.,
436−440. o.
570 Arisztotelész: Poétika. 59a, 47. o.
181