Binján áv - A rabbinikus gondolkodásmód analízise egy ... - Or-Zse

3.2.1.1. Szemantikai megközelítés
Formális szemantikai megközelítésben a jelentés lényege a nyelv kifejezései és a világ
objektumai közötti kapcsolatban keresendő, mely formális nyelven és igazságfeltételek
segítségével ragadható meg. 492 Két fontos fogalom mentén dolgozik, mely a denotáció és a
konnotáció. Nagyon leegyszerűsítve a denotáció (referencia, extenzió, kifejezés vagy
elsődleges jelentés) az, amit adott dolog jelöl, a konnotáció (intenzió, másodlagos jelentés,
értelem, tartalom) pedig Mill szerint nem más, mint a szavak jelentése. 493 Pl. a „fehér” szó
bármely olyan objektumot jelöli, ami fehér, extenziója tehát az összes fehér dolgok osztálya, a
„fehér” intenziója pedig a fehérség tulajdonsága. 494 Quine szerint az extenzió azon entitások
osztálya, melyekre egy általános terminus igaz, az intenzió pedig az arisztotelészi
lényegfogalomra vezethető vissza. 495
A „jelentés = referencia” elmélet szerint egy adott szó jelentése az, amire a világ dolgai
közül utal, vagyis amit jelöl, denotál. Tulajdonnevek esetében elfogadható ez a
megközelítés, köznevek esetében azonban már nem. De egyébként már a viselő nélküli nevek
esetében is felmerül, hogy mivel nem léteznek, nincs jelöletük, mégis tudunk róluk
értelmesen beszélni (pl. Csipkerózsika), tehát megkérdőjelezhető az az állítás, hogy a szó
jelentése annak jelölete volna. 496 Másrészt elképzelhető az az eset is, hogy két szó ugyanazt a
dolgot denotálja, vagyis jelöli, mégsem ugyanazt jelenti, nem ugyanazzal az értelemmel
492 Kiefer Ferenc: Jelentéselmélet. Corvina, Bp., é. n.,, 16. o.
493 Carnap az extenziót mint jelölés, megnevezés, igazság, az intenziót pedig mint szinonimia, analitikusság,
jelentés definiálja. Carnap, R: Jelentés és szinonímia. In: Horányi Özséb – Szépe György: A jel tudománya.
Szemiotika. General Press, Bp., 2. kiad. é. n. 113−126. o., 114. o.
494 Valójában az intenzionalitás/modalitás kérdése az említetteknél kicsit bonyolultabb, tulajdonképpen arról van
szó, hogy a kifejezések extenzióját az aktuális helyzeten túl egyéb lehetőségekhez – lehetséges világokhoz –
képest is elgondoljuk. Egy modális állítás azt mondja ki, hogy egy bizonyos állítás (pl. „A hó fehér.”)
valamilyen módon – „szükségszerűen”, „lehet, hogy”, „bizonyíthatóan”, „néha” – igaz. A modális szemantika a
lehetséges világok fölötti kvantifikáció. A modalitást kifejező állítások helyettesíthetők olyan univerzális
állításokkal, amelyek hatóköre nemcsak az aktuális világ, hanem minden lehetséges világ. A modális állítás
igazságértéke szempontjából például a „hó” szó lehetséges világokban vett extenzióinak összessége, azaz
intenziója számít. Egy kijelentés igazságát – vagy akár egy jelenség okát, az esszenciális vagy akcidenciális
tulajdonságokat – az alapján tudjuk megállapítani, hogy állításunk minden, vagy csak néhány lehetséges
világban igaz-e. Amennyiben egy kijelentés szükségszerűen igaz, azzal azt állítom, hogy minden lehetséges
világban igaz, amennyiben pedig csak lehet, hogy igaz, azzal azt állítom, hogy a lehetséges világoknak legalább
egyikében igaz. Például: „A hó kék.” mondatom tartalmazza azt, hogy van olyan lehetséges világ, amelyben a hó
kék, míg „A hó szükségszerűen nem halászsas.” kijelentésemmel azt állítom, hogy a hó a lehetséges világok
egyikében sem halászsas. Vagyis a hó szükségszerűen nem állat, s esetlegesen fehér. (Huoranszki, 130–167. o.,
Zvolenszky Zsófia: Megnevezés és szükségszerűség – négy évtized távlatában. In: Kripke, Saul: Megnevezés és
szükségszerűség. Akadémiai Kiadó, Bp., 2007. 151−221. o., 168–169. o. alapján, és bővebben lásd ott.)
495 Quine: Az empirizmus …., 132. o.
496 Vagy pl. „A mélyen alvó Odüsszeuszt Ithakában tették partra.” mondatnak van jelentése, azonban nincs
jelölete, hiszen nem tudjuk, hogy az „Odüsszeusz” névnek van-e egyáltalán jelölete. Frege, Gottlob: Jelentés és
jelölet. (Ford. Máté András) In: Frege, Gottlob: Logikai vizsgálódások. (Szerk. Máté András), Osiris., Bp., 2000.,
118−147. o., 125. o. Mill elmélete szerint a viselő nélküli neveknek nincsen denotátuma, ezzel szemben mégis
értelmesen tudjuk használni őket, tehát Mill elmélete nem állja meg a helyét. Sainsbury, Mark: Fikozófiai logika.
In: Grayling, A. C.: Filozófiai kalauz. Akadémiai Kiadó, Bp., 1997., 73−123. o., 78. o.
162