Binján áv - A rabbinikus gondolkodásmód analízise egy ... - Or-Zse

Alapelvet; nem járhatott volna el így, ha nem gondolná azt, hogy q; tudja (és tudja, hogy
tudom, hogy tudja), hogy belátom: szükséges feltennünk, hogy azt gondolja, q; semmit olyan
nem tett, aminek alapján nem gondolhatnám, hogy q; szeretné, hogy azt gondoljam, vagy
legalábbis szeretné lehetővé tenni számomra, hogy azt gondoljam, q; így tehát azt implikálta,
hogy q.” 535 A mondottak igazsága és a társalgási implikatúra igazsága nem függ össze.
Vagyis annak ellenére, hogy a mondottak igazak, amit implikálunk lehet hamis. 536
Ahogy fentebb láthattuk, a „szemantikai pragmatika” célja tehát a mondatok szemantikai
interpretációjába használatuk kontextusának jelentést befolyásoló tényezőit beépíteni. 537 Ezen
elmélet szerint a mondatok jelentése, értelme, igazságfeltételei nem megállapíthatók a
kontextus, tehát a beszélgető személyek, időpont, helyszín stb. ismerete nélkül. 538
Összefoglalásképp tehát a jelentés szemantikai és pragmatikai megközelítése közötti legfőbb
különbségek a következők: 539 (1) a szemantikai jelentés független a beszélőtől, a pragmatikai
jelentés nem; (2) a szemantika tárgya a mondatjelentés, és a mondat összetevőinek jelentése,
vagyis mondattípusjelentés, a pragmatika tárgya a megnyilatkozások jelentése; (3) a
szemantikai jelentés egyértelműen meghatározható, a kommunikálni kívánt tartalom általában
nem egyértelmű; (4) a szemantikai jelentést szabályok segítségével írhatjuk le, a pragmatikai
tartalom meghatározásakor ezzel szemben a kommunikációt vezérlő elvekre támaszkodunk;
(5) a szemantikai jelentés közvetlen, a pragmatikai értelmezés azonban közvetett, hiszen a
megértést megelőzi a hallgató következtetése. 540 A formális is a pragmatikai szemantika
535 Grice: Társalgás és logika, 7. o.
536 Grice: Társalgás és logika, 12−13. o. Searle Austin nyelvi cselekvések szabálykövető mivoltának elméletét és
a Grice által felvetett szándék-alapú jelentéselméletet megpróbálta összekapcsolni, így Grice elmélete a
beszédaktus-elmélet részévé vált. Bár egyébként Searle elmélete eltér Grice-étól. Farkas – Kelemen:
Nyelvfilozófia, 170. o.
537 Pléh Csaba – Síklaki István – Terestyéni Tamás (szerk.): Nyelv – kommunikáció – cselekvés. Osiris, Bp.,
2001., 169. o.
538 Strawson hívta fel a figyelmet arra, hogy ahhoz, hogy tudjuk, hogy egy kifejezéssel, mondattal mire
referálunk, ismernünk kell a kontextust: „»Kontextuson« pedig legalábbis a következőket értem: az időt, a
helyet, a szituációt, a beszélő személyét, a közvetlenül az érdeklődés középontjában álló tárgyakat, továbbá mind
a beszélő mind a címzettek személyes múltját. A kontextuson kívül persze van konvenció, nyelvi konvenció is.”
Strawson, Peter Frederick: A referálásról. In: Copi, I. M. – Gould, J. A. (szerk.): Kortárs tanulmányok a
logikaelmélet kérdéseiről. Gondolat, Bp., 1985., 167−206. o., 194. o.
539 Összefoglalás: Kiefer: 41−43. o. alapján.
540
„A pragmatikai jelentés lényegében problémamegoldás eredménye. A beszélő szempontjából ez a
következőkből áll: kommunikációs céljának megfelelően meg kell találnia az adott beszédhelyzetben a
legalkalmasabb, legmegfelelőbb megnyilatkozást. A hallagató szempontjából pedig lényegében a következőkről
van szó: a megnyilatkozás szemantikai jelentése, a beszédhelyzet, továbbá a kommunikációt vezérlő elvek
ismeretében a hallgatónak ki kell tudnia következtetni a megnyilatkozás kommunikációs jelentését. A pragmatika
egyik fő feladata a beszélő és a hallgató álatal alkalmazott problémamegoldó stratégiák jellemzése.” Kiefer,
43−44. o.
171