Binján áv - A rabbinikus gondolkodásmód analízise egy ... - Or-Zse

értelmezendőnek tartotta a „szomszédai”-val való kapcsolatot, míg Jismáél szerint nem lehet
következtetni az egyes részek elhelyezkedéséből, ő a „nincs korán és későn a Tórában” 150 –
vagyis a Tóra szövege nem kronológikus – elvét követte. 151 Jismáél a szövegértelmezés
alapvető szabályainak kizárólag a Hillél által szerkesztett hét szabályt fogadta el, melyeket,
mint láttuk, saját rendszerében különböző szétosztásokkal, összevonásokkal, módosításokkal
tizenháromra növelt.
A két rabbi a konkrét írásmagyarázati elveken túl a hagyományhoz való hozzáállásukban is
különbözött. Bár az általunk használt magánhangzójelöléseket nem vezették be a talmudi
időszakban, a szóbeli hagyomány meghatározta a helyes kiejtést. A szöveg felolvasását a
megfelelő rögzített kiejtéssel mikrának מקרא)‏ = olvasás), a Szentírás mássalhangzós vázát
pedig mászórának ‏(מסורה)‏ vagy mászóretnek ‏(מסורת)‏ nevezték. Gyakran felmerült a kérdés,
hogy egy szót a mikrá vagy a mászórá alapján kell-e értelmezni. A Talmud ezzel
kapcsolatban két ellentétes véleményt tartalmaz: az egyik szerint az rögzített olvasat a
törvények értelmezésének alapja (jés ém lámmikrá – ‏,(יש אם למקרא 152 míg a másik vélemény
szerint az áthagyományozott, pontozatlan szöveg (jés ém lámmászóret – אם למסורת ‏.(יש A
legtöbb esetben az előbbi volt az uralkodó – Ákívá is ezt követi –, ezzel ellentétes véleményt
csak abban az esetben fogadtak el, ha a törvény hagyományos értelmezését támasztotta alá. 153
Ákívával ellentétben Jismáél a mászórát részesítette előnyben. 154
Ákívá hagyományhoz való hűségét egyébként az is bizonyítja, hogy az elődök által a
Tórából levont következtetéseket annyira biztosnak tartotta, hogy megengedte az azokból való
újabb következtetést (lámád minhállámád – ‏(למד מן־ה למד 155 , míg Jismáél szerint az egyik
hermeneutikai szabály segítségével a Szentírásból levezetett dolog önmagában nem szolgálhat
ezeken az elveken keresztül történő további következtetés levonásához előfeltételként. A kál
váchómer és a binján áv tekintetében is volt köztük különbség: Rabbi Jismáél szerint nem
150 bPesz 6b
151 JE: „Talmud Hermeneutics.”
152 Ezt a szabályt egyébként Rabbi J’húdá ben Roéz, egy Ákívá előtti tánná alakította ki. Vö. bSzanh 4a. Erről a
tánnáról ezen kívül semmi mást nem tudunk. Mielziner, 186. o.
153 Bővebben lásd: Mielziner, 186. o.
154 Pl.: a Lev 21:11-ben, amelyben a törvény megtiltja a papok számára, hogy tisztátalanná tegyék magukat egy
holttest megérintésével, a náfsát (tvoïp.n:) szóval kapcsolatban Ákívá azt állítja, hogy hibásan van írva, mert a
tradicionális olvasat többes számúnak veszi, így vokalizációja náfsót. Jismáél szerint viszont nem helyes a
vokalizációs hagyomány, hanem a mássalhangzók alapján helyesen náfsát olvasandó. Ákívá arra a
következtetésre jut, hogy egy negyed lóg vér – amely a legkisebb mennyiség, ami tisztátalanná tehet egy papot,
ha az hozzáér egy holttesthez, akkor is tisztátalanná teszi, ha az két holttestből származik –, míg Jismáél szerint –
aki a szót a mássalhangzók alapján egyes számúnak veszi – ez a minimális mennyiség csak akkor szennyez be
egy papot, ha egy testből származik. bSzanh 4a, bChul 72a
155 bZev 57a
34