Binján áv - A rabbinikus gondolkodásmód analízise egy ... - Or-Zse

illetve a lelkek „kézrekerítése” volt. 709 Platón és Arisztotelész a szavak kiforgatásával, az
értelmes beszéddel való visszaéléssel vádolták őket. 710
A szofisták egyfajta logikát műveltek. E logikai gondolkodás első lépése az érvényes
érvelések általánosítása volt néhány egyedi érvényes érvelés formája alapján. Ez azonban
félrevezeti az emberket, hiszen lehetnek formájukat tekintve pontosan megegyező érvelések,
melyeknek egyike érvényes, másika hamis. Arisztotelész az ilyen – helyes érvelésekre
emlékeztető ugyanakkor félrevezető – érveléseket szofizmáknak nevezte, és arra következtet,
hogy a szofisták ilyen érvelések kitalálásából és nyilvános előadásából éltek. Platón pedig
olyan szofistákat mutat be, akik paradox kijelentéseket bizonyítanak.
Az érvelések viták formájában hangzottak el, a vitákban egy kérdező és egy válaszadó vett
részt. A válaszadó szerepe az volt, hogy felállítson egy tételt, a kérezőé pedig, hogy
megdöntse, elismertesse a válaszadóval, hogy hamis vagy képtelen következmények adódnak
belőle. A szofisták „művészetüket” bíróságok megtévesztésére is használták, de a köznépet is
felforgatták, Platón szerint érveléseik ereje nagyon könnyen megzavarta az embereket. 711
Arisztotelész Topika című munkájában a valószínűségeken alapuló helyes érveléseket, míg
Szofisztikus cáfolatok című munkájában azokat az érveléseket gyűjti össze, amelyeket a
szofisták az emberek megtévesztésére használtak. A tévesztések Arisztotelész szerint két nagy
csoportba sorolhatók, azok, amelyek a nyelvtől függenek, s azok, amelyek nem függenek tőle.
Elsőbe pl. ilyenek tartoznak, mint: egy szó félreérthetősége, kétértelműsége; egy
mondatszerkezet félreérthetősége; a szavak helytelen összekapcsolása; a szavak helytelen
elkülönítése; a beszéd félreértelmezése a rossz hangsúlyozás által; a szó nyelvtani formájából
levont téves következtetés. A második csoportba tartozó megtévesztések pl. körbenforgó
érvelés (petitio principii), megtévesztő kérdések stb. 712
A rabbinikus érvelés jellege tulajdonképpen kísértetiesen hasonlít a szofisták által űzött
mesterségre. Érdekek érvényesítése a többségi akarat vagy humánus, etikai megfontolások
mentén; már meglévő háláchák Szentírásból vagy kizárólag a Tórából való igazolása, hogy a
szadduceusoknak bebizonyítsák annak „i-teni” eredetét; valamint az érvelések rendkívüli
formalitásra törekvő, sokszor a Tánách szövegétől teljesen elrugaszkodó, mesterkéltségével
mégis meggyőző jellege azt mutatja, hogy valamiféle „rabbinikus szofizmussal” van
709 Platón: A szofista. (Ford. Kövendi Dénes nyomán Bene László), Atlantisz, 2006., 219e, 225a
710 Platónnál a retorikát egy szofista így jellemzi: „Az a képesség, hogy szavainkkal meggyőzzük a bírákat a
törvényszéken, a tanácsnokokat a tanácsban, a polgárokat a népgyűlésen, lényeg, hogy nyilvános legyen. A
beszéded hatalmával szolgáddá teszed az orvost, szolgáddá a tornamestert…” Platón: Gorgiasz, 452e
711 Platón: Állam. (Ford. Szabó Miklós). In: Platón összes művei II., Európa, Bp., 1984., 5−710. o., Hetedik
könyv, 498a és 539b.
712 Ross, David: Arisztotelész. Osiris, Bp., 2001., 86−89. o.
215