A kiadvány letöltése - Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének ...

110 A „HATVANAS ÉVEK” EMLÉKEZETE
A velencei filmfesztivál dokumentum-szekciójában a különdíjat nyerte meg a
Krónika címû film 1968-ban. Az alapja egy újsághír, amit a krónikából, a napi eseményekbõl
lehetett kipécézni. Egy idõs asszonyhoz – miután boszorkánynak vélték,
mert egy macska befutott a kapuja alatt – berontottak, és kizavarták a házából.
Csak az ablakon keresztül tudott kiugrani a bántalmazás elõl, és kificamodott
a bokája. Ennyi volt. Felkeltette az érdeklõdésemet, hogy a fõvárostól negyvenkét
kilométerre történik egy ilyen eset 1968-ban. Megkerestem Morvay Juditot,
aki kiváló néprajzos volt. […] Judit nagyon szívesen rendelkezésemre állt, és
megkerestük az õ adatközlõit. Sokat találtunk a Nyírségben, akik ráadásul még
csodálatos nyelvezettel beszéltek magyarul. Volt egy bácsi, aki azt mondta, hogy
tulajdonképpen az ilyen látó emberek, az ilyen sámánszerû, boszorkányszerû
emberek addig nem tudtak meghalni, míg át nem adták a képességüket valakinek,
és akkor idézte: „Megfogta az õ kezét, szorongatta, és a könyû csak úgy
hömbörgött a két orcáján.” Hát ez valami fantasztikusan szép mondat. Ilyenekre
leltem, miközben terepszemlén voltunk.
Miután visszajöttünk, elkezdtem összeállítani a forgatókönyvet, és úgy határoztam,
hogy ennél én leszek az operatõr. […] A Krónika az emberi ostobaság lenyomata.
1968-ban, amikor már televízió is volt, iskolarendszer és minden egyéb.
Azok az emberek, akik itt vallanak, legalább nyolc általánost elvégeztek. 1968-
ban készítettem, következésképpen a címe Krónika ’68 volt. Letöröltették velem
a ’68-at. A dokumentumfilm-stúdiónak a helyettes vezetõje. Tetszik érteni? Hogy
ködösítés legyen, hogy ne tudjuk, mikor készült, hogy ez esetleg a harmincas
évekre jellemzõ. Nem. Ezt a filmet a szocializmus építésének ikszedik esztendejében
csináltam, 1968-ban. Nem engedték a dátumot rögzíteni. Le kellett vennem.
És tudtam azt, ha nem veszem le, ugrik a film. […]
Állandóan vágytam vissza a második hazámba, Olaszországba, meg egyáltalán,
hogy átmenjek már ezen az országhatáron, és fellélegezzem, egy nyugati paszszátnak
a levegõjét beszívjam. És akkor utána mit tudom én, kint voltam egy hétig
vagy másfél hétig, akkor visszajöttem úgy, hogy na, megint bejövök a mocsár
alá. Nagy lélegzetet szippantottam még, aztán baff, be. És akkor itt léteztem, próbáltam
megcsinálni a következõ filmet. És ilyen szempontból nem tudom egyébként
eléggé megköszönni a Nemeskürtynek a dolgát, aki minden filmért kiállt.
Minden egyes játékfilmemet Nemeskürty csoportjában csináltam. […]
A nagy botrány 1969-ben, a Magasiskolánál volt. Nagyon várták az elvtársak,
többek között a Hungarofilm vezérigazgatója, hogy lássák végre a filmet. Én
egyébként szóltam David Robinsonnak – a Sight and Sound angol folyóiratnak
volt a filmkritikusa, nagyon jó barátság fûzött hozzá –, és õ megnézte a kisvetítõben.
Persze õrjöngeni kezdtek a funkcionáriusok, hogy a filmet megmutattam