A kiadvány letöltése - Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének ...

ORSZÁGIMÁZS
47
vagy két napra megy az ember külföldre. Egy végrehajtó bizottsági ülés is csak
másfél napig tartott. […] A munka nem is az utazás volt, hanem az ülés elõkészítése,
a rengeteg javaslattétel. Igen sok szellemi munka, de azt itthon, az íróasztal
mellett meg tudtam csinálni. Nagyon sokat profitáltam belõle. Elsõsorban azt,
hogy megtanultam idegen nyelven fogalmazni és írni. Nem kellett már a fordítóknak
odaadni, és a hatvanas évek végétõl több angol és német lapnak írtam
szakcikkeket a labdarúgásról.
PELCZ JÓZSEF, 2003: Egyszer az erfurti egyetemi könyvtárban kerestem magyar tárgyú
könyveket, amikor találkoztam egy fiatalemberrel, aki szintén ezzel foglalkozott.
Dietmar Hintnernek hívták. A doktori munkáját készítette A bizánci kereszténység
és a magyar államalapítás címmel. Kiderült róla, hogy magyar nyelvû
katolikus istentiszteleteket tart, egyik héten Drezdában, másik héten Erfurtban.
Elkezdett szervezõdni egy kisebb kör a kinti magyarokból, amelyhez érdekes módon
– és ez nemcsak a fiúk és a lányok kapcsolata miatt volt így – egyre több német
is kapcsolódott. Nem egy olyan német ismerõsöm volt, aki szeretett volna
magyarrá válni, és azt kérdezte, hogy hogyan lehet magyar állampolgárságot
szerezni, ami mindenféleképpen jelzésértékû. Azt gondolták, hogy Magyarország
egy szabad ország – hát igen, õk voltak azok, akik nyáron Magyarországra
jártak, és jól érezték magukat. Szabadok voltak, azzal beszéltek, akivel akartak,
találkoztak a nyugatnémet rokonokkal. Magyarországon Csekonics bárók lehettek,
illetve hát az NDK-ban összegyûlt pénzüket nálunk könnyen el tudták szórni.
Legalábbis a nyolcvanas évek második feléig, amikor is az NDK hatóságok a
pénzváltás korlátozásával igyekeztek megszorítani a magyarországi turizmust.
És tényleg ez volt a „kolbászból van a kerítés” mottójú Magyarország.
GÁSPÁR SÁNDOR, 1990: Volt egyfajta irigység a nemzetközi elismertség miatt is, hogy
itt egy fiatalabb vezetõgárda lépett színre. Ulbricht elvtárs, Gomulka elvtárs nem
nézték jó szemmel, hogy Kádárék jöttek, láttak és gyõztek. Ez megint egy szubjektív
dolog, de emberek csinálják a politikát. Ez is szerepet játszott. Az egyházpolitikánkkal
sem voltak kibékülve, a szövetségi politikánkkal sem. Aztán még
egy nagy szálka volt a szemükben, a szakszervezeti politika. Az ötvenes határozatot
– hogy nem alá- és fölérendelt a viszony, hanem mellérendelt, és a párt nem
dirigálja a szakszervezeti mozgalmat – ugyan csak 1962-ben tudtuk alkotmányosan
rendezni, de már 1957 januárjában, az elsõ országos tanácsülésen tisztáztuk
határozatba foglalt módon. (Ennek volt egy kis optikai csalódása, felsõ szinten
tudtuk érvényesíteni, de alsóbb szinten nem. Sem 1958-ban, sem 1959-ben, a párt
ráült a szakszervezeti mozgalomra.) Ez is nagy lökést és erõt adott a magyar
szakszervezeteknek, ezt sem értették. És a magyar felszólalások – eltérõ volt
minden szavunk attól, amit általában hirdettek – irritálták õket, ezért is nagyon
–