A kiadvány letöltése - Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének ...

TUDOMÁNYOS ÉLET
129
Levéltári Igazgatóság megszerveztük a vidékre nyitás jegyében azt, hogy az úgynevezett
levéltárigazgatói értekezletek a korábbi gyakorlattól eltérõen részben
rendszeressé váljanak, részben pedig a helyszíne mindig egy-egy megyei levéltár
székhelye vagy a megyei levéltár által megjelölt, de a megye területén belül található
település legyen.
SZENTÁGOTHAI JÁNOS, 1986: Váratlanul Straub F. Brunó lett az Akadémia alelnöke 1967-
ben, és én lettem a biológiai osztály titkára. A második átszervezésnél, tehát
1970-ben már tisztségviselõ voltam, akkor, amikor kettévált a testületi és a hivatali
irányítás. Ezt az Akadémia tagjai közül sokan nagyon rossz néven vették, de
énnekem külön szóltak a barátaim, akik bennfentesek voltak az akadémiai hivatalban.
„Bizonyára ez neked sem tetszik, mint a többieknek, de ne ellenezd, úgyis
fölösleges, ez a politikában eldöntött dolog.” Védeni akartak gyakori, meggondolatlan
szókimondásomtól. Azért nem fogadták az Akadémia tagjai ezt kedvezõen,
mert az osztályok úgy érezték, hogy például a biológiai osztály harmincötmillió
forinttal rendelkezett évente; jó, ebbõl huszonötmillió eleve le volt kötve, mert
intézeteket kellett fenntartani, alkalmazottak, fizetések. Volt egy csomó pántlikázott
pénz ebben a magyaros pénzgazdálkodásban. Tízmillió volt vagy nyolcmillió,
de az akkoriban még sok volt, a hatvanas évek végén, az olyan pénz volt,
amit lehetett osztani különbözõ kutatásokra, programokra. Akkor még a kutatóintézetek
aránylag jól el voltak látva, õk nem jelentkeztek itt konkurensként.
Akkoriban szerény viszonyok között, de érezte az ember, hogy a tudomány nagyon
sokat tud csinálni, és sokáig még az volt az érzésünk, hogy minket nem fenyeget
különösebben a világ tudományától való elszakadás. Annak a realizálása,
hogy itt nagy baj van, az a hetvenes évek közepe körül kezdõdött. […]
Nem jelentett túl sok elfoglaltságot ez a munka, egy héten két délutánt. Volt külön
osztályvezetõség, azokkal mindig csak az osztályülés elõtt, vagy néha külön
kellett megbeszélést folytatnom. Osztályülés szabályosan havonta egyszer, de inkább
kevesebbszer, mondjuk félévenként három-négyszer volt. Tulajdonképpen
az egész teher nem volt vészes. 1970-ben, mindjárt az elején, amikor Erdey-Grúz
lett az elnök, én ajánlottam a központi elõadást, mert akkor a cikluson belüli
közgyûléseknek nem volt sok dolguk, az volt a kérdés, hogy mivel töltsük ki a
közgyûlést. Csak a ciklusok végén kellett nagyobb összefoglaló jelentés a tudományos
eredményekrõl. A régebbi idõkben minden alkalommal óriási, ötven-hatvan
oldalas analíziseket olvastak fel, a fõtitkár is, és az elnök is, külön-külön: tömény
unalom. Ezeket töltöttem ki karikatúrák rajzolásával. A koncentrált unalom után
néhányan fontosnak tartották (mindig ugyanazok), hogy hozzászóljanak. Szokványos
zsargont használtak, a tudománypolitika éppen aktuális szövegeit, de lényegében
csak blabla volt mögötte. Erdey-Grúz nagyon szerény, puritán ember