A kiadvány letöltése - Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének ...

ORSZÁGIMÁZS
43
a szovjet pavilont megnézik – ezt a kettõt biztos, hogy megnézik –, csak a tíz
százaléka bejön a magyar pavilonba is, az már óriási siker lesz?” Hallgatott. Azt
mondtam neki: „Nézze, olyan tiszttel, aki már elõre elveszítettnek látja a csatát,
nem lehet csatába menni. Köszönöm a közremûködését, köszönjünk el egymástól!”
Nagyon meg volt lepve. Aztán azt kérte, adjak lehetõséget, hogy vegyen egy
kocsit. Megkapta a lehetõséget.
És akkor gondolkoztam, hogy ki legyen helyette. Volt egy kitûnõ munkatárs, az
élelmiszer osztály vezetõje a belkerben, jól beszélt franciául. Behívtam, elmondtam
neki, hogy mi a helyzet, és hogy elvállalná-e. Kimegy Brüsszelbe, viheti a feleségét,
sõt hat hónappal a nyitás elõtt kinn kell lenni, plusz hat hónap maga a
kiállítás. Végigcsinálta.
Ez egy rendkívüli politikai eredmény volt. Kaptak is a résztvevõk kitüntetéseket.
Aztán vám nélkül hozhattak be mindent, amit a keresetükért vásároltak. Sokan
kocsival jöttek haza. Elintéztük, ezt megérdemelték.
GÁDOROS LAJOS, 1988: A brüsszeli világkiállításon kinn volt az építésügyi miniszter és
a helyettese. A fizetésemet 1962-ben nyolcezer forintra emelték. Ez akkora fizetés
volt, hogy nem mertem bevallani. A miniszterhelyettes, amikor meglátta a
pavilont, azt kérdezte tõlem: „Mondd, otthon miért nem ilyeneket csináltok?”
„Mert nem engeditek” – válaszoltam. […]
Akkor kijárni, oda kimenni nagyon nehéz dolog volt, és itt a kollégákat a sárga
penész emésztette, természetesen. És az terjedt el, hogy szégyenletes, amit csináltam,
hogy rossz, szemét, blamáltam vele a magyar építészetet és így tovább.
De megkaptuk az elsõ díjat, az aranycsillagot, amit negyvenkét pavilon közül öthat
kapott meg. Háromszáznyolcvan grammos aranyplakett volt, amit itthon
mutattak meg. Baczoni Jenõ behívatott néhányunkat, akkor elõvették, megmutatták,
és megérinthettük. Aztán elkerült valahová, a Nemzeti Banknak a trezorjába,
vagy tudom is én, hová.
Megkaptam a belga koronarend lovagi fokozatát is. Belga kitüntetés, ami csodálatos
módon érkezett hozzám. Az udvarmesteri hivatalból kaptam egy nagyon
szép levelet, hogy a belga király ezt a kitüntetést szánta nekem, ekkor és ekkor
lesz az ünnepélyes átadás, jelenjek meg. 1958 õszén lehetett, a kiállítás vége felé.
Akkor már rég itthon voltam. […] Hát ki kéne menni – gondoltam. Elõször azon
gondolkodtam, hogy milyen ruhát kell venni. Frakk, szmoking vagy zsakett? Végül
nem utaztam ki a kitüntetésért. Egy szép levélben megköszöntem, és Baczonin
keresztül megkértem, hogy a brüsszeli magyar követ vegye át. A magyar követ
ott is volt, át is vette a nevemben a kitüntetést – ahogy késõbb megtudtam. Aztán
hazavitte a követségre. Gondolkozott rajta: kitüntetés, igen, elküldte a Külügyminisztériumhoz.
A külügy itthon nézte a kitüntetést, és azt mondta, hogy