A kiadvány letöltése - Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének ...

ÚJRA SZABADON
63
hívták. Azt mondta, hogy õt nem érdekli semmi, õ sportolók százait helyezi el
mindenféle kamu állásokba, s engem is el fog helyezni. S ez így is történt, felvettek
az Építõipari Ktsz-be anyagbeszerzõnek a Leonardo da Vinci utcába, ezernyolcszáz
forintos fizetéssel. Így Ujhelyi Szilárdnál, a Filmtudományi Intézetben
is megtarthattam a mellékállásomat, és senki nem szólt egy szót sem, ahogy azt
Veres megjósolta. Ez valamikor 1964-ben vagy 1965-ben volt. S Szirmainak ismét
volt egy jó gesztusa, mert személyesen leszólt a Tükör szerkesztõjének, hogy ott
megtarthatom az állásomat, így az is megmaradt. […]
Anyagbeszerzõ lettem, s nagyon furcsa volt a helyzetem. Egyrészt tudták, hogy
Veres helyezett oda, aki mégiscsak az OKISZ elnöke, de a szövetkezetben egy ávós
volt a személyzetis, akit kifejezetten a brutalitása miatt bocsátottak el. A párttitkár
pedig egy munkásõr felesége volt, nem is akárkinek, hanem annak a Halas
Lajosnak, aki korábban a munkásõrség országos parancsnoka, azt megelõzõen
pedig igen magas rangú elhárító tiszt volt. Csupa ilyenfajta ember volt ott vezetõ
beosztásban. Maguk a tagok pedig javarészt pomázi és szentendrei svábok voltak.
Veres a Vasasnak is az elnöke volt, tehát igen jó kádernek számított abban
az idõben. Az anyagbeszerzési osztálynak – ahová én kerültem – a vezetõje egy
tartalékos, továbbszolgáló százados volt.
Kezdetben lavírozni, egyensúlyozni kellett ezek között az emberek között, de a
zöm nagyon hamar rájött, hogy voltaképpen közéjük tartozom. A közvetlen fõnököm
azt mondta, hogy õ tudja, nem vagyok odavaló, és azt akarja, hogy minél
jobb dolgom legyen, de persze a munkát el kell végezni. […] Furcsa, kettõs
életem alakult ki. Délelõtt entellektüel voltam – ekkor írtam A hatalom mesterségét
is –, fél egyre bementem, és attól kezdve tróger voltam.
BULÁNYI GYÖRGY, 1989: 1960. december 9-én szabadultam ki. Sehol nem tudtam elhelyezkedni,
segédmunkásként sem. Felhívtam az Állami Egyházügyi Hivatalt, mondtam,
hogy kiszabadultam, papként akarok mûködni. „A fõtisztelendõ úr megértheti,
hogy ezek után a magyar ifjúság nevelését magára nem bízhatjuk, de forduljon
az illetékes egyházmegyei elöljáróhoz.” A mondat eleje arra vonatkozott,
hogy a piarista rendbe nem mehetek vissza. Az illetékes egyházmegyei elöljáró
Hamvas Endre csanádi püspök volt. Adott egy idõpontot, amikor beszélhetünk
errõl a dologról. Korábban én Hamvasnál illegálisan lelkigyakorlatot tartottam a
szegedi dóm tornyában, tehát egy abszolút jó püspök és pap közti viszonyról van
szó. Ezek után úgy jön létre a találkozás, hogy én megjelenek óramû pontossággal:
„Laudetur Jesus Christus, Bulányi György vagyok.” „Maga börtönben is volt?”
„Igen.” „Nekem nincs idõm a maga ügyével foglalkozni, majd írásban értesítem.”
Ez Kádár Magyarországán 1961-ben egy hatalomban levõ püspöknek és egy börtönbõl
szabadult papnak a kapcsolata. Tudta, hogy abban a szobában lehallgató