A kiadvány letöltése - Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének ...

128 A „HATVANAS ÉVEK” EMLÉKEZETE
ismeretei ellenére tölthette be a MTA Történettudományi Bizottságának elnöki
tisztségét, hogy az elképesztõ. […]
A Levéltári Igazgatóság élén eltöltött idõszak egy részét a megyei tanácsoknak
visszaadott levéltárakkal kapcsolatos foglalkozás töltötte ki. Erre a visszaadásra,
amint ez hamarosan kiderült, gyakorlatilag nem elsõdlegesen valami területi demokratizálódás
vagy demokratizálás jegyében, illetve indokából került sor, hanem
azért, mert a tárca illetékesei úgy vélték, hogy a levéltárak fenntartására,
mûködtetésére, elhanyagolt állapotuk felszámolására nagyobb a biztosíték akkor,
ha a szükséges költségek nem a minisztérium költségvetésében, nagy tömegben,
hanem az egyes megyékre szétparcellázva jelentkeznek. Tehát nagyobb az esély
arra, hogy akár az elõterjesztõ Pénzügyminisztérium, akár pedig az Országgyûlés
az így betervezett összegeket megszavazza. Ez lényegében be is következett.
Igen ám, csak a megyékben, a megyei tanácsok vezetésében egyáltalán nem voltak
levéltárhoz értõ emberek. Tulajdonképpen a funkcióját se nagyon ismerték
a levéltárnak, és többségük egyszerûen mindent elkövetett annak érdekében,
hogy a levéltárak ne kerüljenek vissza hozzájuk. Jellemzõ a gyõri tanácselnök
hozzáállása, aki az ügyben folyó tárgyalások során kijelentette: rendben van, a
megye átveszi a levéltárat, de hiszen csak egy gyufaszál szükséges hozzá.
Lassan-lassan sikerült a megyékkel megértetni a levéltárak fontosságát. Így utólag
visszatekintve részben kompromisszum, részben – talán így is lehetne fogalmazni
– szövetség alakult ki a Levéltári Igazgatóság és a megyei tanácsok illetékes
elnökhelyettesei, majd mûvelõdési osztályainak vezetõi között. Ez azt jelentette,
hogy a mi állandó kérésünkre õk valóban hozzákezdtek a levéltárak – az immár
tanácsi levéltárak – felfejlesztéséhez, mi pedig mentesítettük õket a szakmai irányítás
terhe alól. Megmagyaráztuk, vagy megpróbáltuk megmagyarázni, hogy
hol, miért és mire van szüksége az adott levéltárnak, és ugyanakkor mindig megcsillantottuk
a szemük elõtt azt, hogy a levéltár mit tud ezért adni. Nagyon röviden:
ennek az eredménye két dologban mutatkozott meg, aminek azután a megyei
vezetõk is örültek. Az egyik, hogy megkezdõdött a levéltárak nyitottá válásának
a folyamata. Három vonatkozásban születtek itt komoly eredmények.
Egyrészt meghonosodott a levéltári történelemórák rendszere, középiskolai osztályoknak
a levéltárosok eredeti levéltári anyag bemutatásával tartottak órákat
egy-egy kérdésrõl. A másik: megindult a megyei levéltárakban – ez persze máig
sem fejezõdött be – az állandó kiállításoknak a szervezése. A harmadik pedig,
hogy ahol már korábban is volt egy-egy levéltárnak kiadói tevékenysége, az továbbfejlõdött,
illetõleg rendszeressé vált, ahol pedig nem volt, ott ebben az idõszakban
sikerült a megyei tanácsokkal ilyen célra pénzt biztosíttatni. Gyakorlatilag
tehát a levéltárak tudományos tevékenységét támogattatni. Mi pedig mint