A kiadvány letöltése - Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének ...

166 A „HATVANAS ÉVEK” EMLÉKEZETE
kendervágásnál – azt gép csinálta –, bizony ott jóformán éjjel-nappal kint voltunk,
mert a gép dolgozott, és ahogy fordult, nekünk a sarkokat le kellett sarlóval
elõtte szedni, hogy bírjon rendesen fordulni, tehát hogy mind le legyen vágva.
Úgyhogy tulajdonképpen órában nagyon sokat dolgoztunk akkor is már.
Felnõttbrigádban dolgoztunk. Anyukám volt a takarítónõ, tulajdonképpen én õáltala
voltam ott felnõttbrigádban. El voltam fogadva tulajdonképpen, de ugyanazt
meg kellett csinálni, mint másnak. Nem dolgozott senki se helyettem, azt nekem
is el kellett végezni, amit a többinek. Mi elég szófogadó gyerekek voltunk. Tehát
amit az anyánk akart, azt azért megcsináltuk. Megszoktuk, fiatalon, gyerekkorunkban
hozzá kellett szokni a nehéz munkához. Tizenhét éves koromig csináltam,
akkor férjhez mentem, utána gépjavító üzemben dolgoztam.
PELCZ JÓZSEF, 2003: Az egyetemi klubokban korlátozott volt az ivászat. Miért? Mert az
egyetemistáknak nem volt pénzük. A szakmunkás már tizennyolc éves korában
keresett. Minket otthonról úgy engedtek el, hogy soha nem kaptunk zsebpénzt.
Az nem volt divat. Mit tudom én, húsvétkor meglocsoltam az apámat, akkor
kaptam egy ötvenest – vagy húszast, már nem tudom, de ezek voltak a nagy lenyúlások.
Mondtam az öcsémnek, hogy az öreget locsold meg, mert akkor te is
kapsz egy húszast. Apánknál volt a pénz. Azt mondta, hogy „tetõ van a fejed felett,
megkapod itthon a fûtést, a világítás, a kaja ott van, a tankönyveket megkapod,
mire van még szükséged?” Hát, mondom, buli meg minden. „Magánügy…”
Apám egyetemista korában a szüleit segítette. Nemhogy nem fizetett tandíjat,
hanem még a keresetébõl a szüleit, a testvéreit is tudta támogatni. Ezek
után nekünk sem volt pofánk azt mondani, hogy „zsozsót, öreg”. Így aztán mindketten
az egész egyetem alatt végig dolgoztunk.
Minden héten egy éjszakát a Fehérvári úti kenyérgyárban töltöttünk a tankörtársaimmal.
Emellett állandó tanítványaim voltak – matematikát, fizikát tanítottam
gimnazista csitriknek. Ha leesett a hó, akkor mi már mentünk éjszakai hólapátolásra.
A lapátot úgy kaptuk meg, hogy a személyit le kellett adni, és reggel
kaptuk vissza. Nem volt olyan éjszaka, hogy a rendõrök ne jöttek volna utánunk.
Ugyanis nyilván bement a körzeti megbízott, és végiglapozta a személyiket. És
minden éjszaka elvittek valakit. Egyszerûen nem értettem, hogy lehettek ilyen
hülyék a hótoló munkatársaim, mikor tudhatták, hogy jön a rendõr. És minden
éjszaka kikapott egyet-egyet, nyilván a társaság is vegyes volt. Ezenkívül lehetett
filmforgatásokra menni. A KISZ kultúrbizottságához mindig érkeztek kérések,
hogy kérnek ötven katonát meg százas tömeget, azokat mindig az egyetemisták
adták, és én elsõ kézbõl szereztem tudomást ezekrõl. Akkor az a maszek a házunkban,
akirõl meséltem már, végigkísérte az iskolás éveimet, szóval mindig
megtaláltuk a lehetõséget. Ha valamilyen különleges cuccra, mondjuk farmer-