A kiadvány letöltése - Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének ...

OKTATÁS
135
Az iskolában egy hatvan- vagy hetventagú tanári testület volt, korábban ilyen
nagy testülettel nem dolgoztam. Belecseppentem, mint Pilátus a krédóba, nagyon
idegennek éreztem magamat, alig mertem megszólalni. Figyelmeztettek,
hogy az iskolában nagyon erõs klikkharc folyik, és ebben a klikkharcban, ha tudok,
lavírozzak, de ne vegyek benne részt. […]
Nagyon rosszul éreztem magamat mindvégig. Folyt a perem, nyomott 56, és bekerültem
egy olyan helyre, ahova nem kívánkoztam bekerülni. Rögtön felmerült,
hogy miért nem vagyok párttag. Tudomásomra hozták, hogy csak akkor maradhatok
igazgatóhelyettes, ha belépek a pártba. Jó, ha akarják, legyen, de velem nem
sokra mennek, mert én ötvenhatos vagyok, ezért nem lehettem párttag. De most
lehetek, és most vállalom-e? Mondom, hogy igen. Mondtam nekik, hogy elõbbutóbb
ezt keserûen meg fogják bánni. Nem, én jó elvtárs vagyok, lépjek be. Ténykedésem
és a beszédeim alapján gondolták, hogy jó lesz, ha belépek a pártba.
Megbeszélték, és fölvettek párttagnak. A Szinyeiben olyan hatan-nyolcan voltak
párttagok a hatvantagú testületbõl.
PEKÓ ERZSÉBET, 1995: Elemiben elõször még külön voltak a fiúk, külön a lányok, de
már az utolsó években fiúk, lányok együtt jártunk. Volt alsó tagozat, fölsõ tagozat,
de nem is egy helyen, nem egy iskolában. Általában olyan közepes tanuló
voltam. Nem annyira az iskolát szerettem, hanem voltak egyes tantárgyak, például
a történelem, magyar meg a természetrajz, ezek nagyon le tudtak kötni.
A fölsõ tagozatban az osztályfõnököm egy nagyon idõs néni volt, õ olyan aranyos
volt. Látta az anyagi helyzetünket is, ami nem olyan volt, mint a többi gyereké,
és megtette azt, hogy elhívott vasárnapra, hogy segítsek neki takarítani.
Közben abból a munkából nem nagyon lett semmi, de ott reggeliztem, ott ebédeltem,
és délutánra, mire mentem haza, mindig felpakolt valamivel. Lelkileg
annyira el tudtuk egymást fogadni. Beszélgettünk, bevont a családja körébe is.
Nem úgy fogadtak, mint egy tanulót, hanem úgy bántak velem, mintha családtag
lettem volna. És ahogy okosodtam, rájöttem arra, hogy igenis õ lelkileg talán sajnált,
de ezt úgy tudta csinálni, hogy nem volt bántó. Én is megszerettem õt.
Õ úgy bánt velem, mint egy gyerekkel. Tehát nem mint egy tanulóval, hanem
mint egy gyerekkel.
PELCZ JÓZSEF, 2003: A hozzánk legközelebbi gimnázium a Mester utcai Fáy volt. Ide jelentkeztem.
Belekerültem a KISZ-be, mint Pilátus a krédóba, én, aki soha életemben
nem voltam úttörõ, soha életemben nem hoztam magammal otthonról az
osztályélményt. Viszont szerettem nyüzsögni, bulikat szervezni, nagyokat táncoltunk,
tviszteltünk, mindenféle: Chubby Chacker meg a Beatles ment a gimnáziumi
idõnkben, és szerettem kirándulni meg csajokat hajtani – szóval akarvaakaratlan
belemosódtam a KISZ-be. Olyannyira, hogy harmadikban már a gim-