A kiadvány letöltése - Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének ...

54 A „HATVANAS ÉVEK” EMLÉKEZETE
vette, és nem erõltette a dolgot. Teljesen nyugodt volt a lelkiismeretem. Az is elõfordult,
hogy végignézették velem egy valódi elmebeteg sokkolását. Tehát arra
kényszerítettek, hogy nézzem, hogyan zajlik le a sokkolás. Amikor az embert lesokkolják,
nem látja, hogy mi megy végbe, mert akkor elveszíti az eszméletét.
Tiltakoztam ez ellen is – mindig minden ellen tiltakoztam. Láttam, hogy amint
fölteszik az elektródákat a halántékára, akkor elkékül, lila lesz, habzik a szája,
rázkódik, mint az epilepsziás, szóval szörnyû látvány. Azért odalestem, mert kíváncsi
voltam. Vagy elõfordult, hogy csak kis áramütést adtak, utána mindjárt
magamhoz tértem. Szóval ilyen dolgok elõfordultak. De hát amikor látták, hogy
ragaszkodom a panaszomhoz, és folytatom az éhségsztrájkot, akkor aztán fölfektettek,
és kaptam a nagy dózist. […]
Ugyanakkor az ember állandóan el volt különítve. Még az elmebetegektõl is.
A Gyûjtõ mellett kialakított megfigyelõ tulajdonképpen arra a célra szolgált, ha
valaki ellen eljárás folyik, és fölmerül, hogy esetleg nem volt éppen tudatánál bizonyos
cselekmények elkövetésekor, tehát a beszámíthatósága kérdésessé vált,
akkor bevitték oda megfigyelésre. Vagy pedig ha bebizonyosodott, hogy elmebeteg,
akkor nem börtönre ítélték, hanem zárt intézeti kényszergyógykezelésre.
[…] Hát engem ott tartottak 1966-tól 1971-ig mint börtönöst. A minõsítésem is
börtönös volt, nem pedig elmebeteg.