A kiadvány letöltése - Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének ...

32 A „HATVANAS ÉVEK” EMLÉKEZETE
södtem, és az elsõ idõkben még kedvesen mondták, hogy „á, fiatalasszony, egykét
hónap múlva maga is fogja mondani”. És azt hiszem, azzal, hogy nem mondtam,
ellenérzést váltottam ki belõlük, odaültek mellém, egyfolytában ezeket a
trágár szavakat mondták, és várták a hatást. Én gyomláltam tovább, de belül öszszeszorult
a szívem. Aztán megkértem a fõkertészt, ha lehetséges, tegyen ki parcellára
dolgozni. Elmondtam neki, hogy miért. Rendes ember volt, megértette,
és kikerültem parcellára. Ott sokkal jobb volt. A párom egy nagyon helyes, nagyon
aranyos fiatalasszony volt, jól össze tudtunk dolgozni. Akkor még voltak
sírásógenerációk, akik ott is laktak a temetõk közelében, egy ilyen családnak volt
a lánya. Hát én itt dolgoztam.
1958. június 17-én ide, a munkahelyemre indultam reggel, amikor olyan hét óra
tájban csöngettek. Kimentem, ott állt a nõvérem és a sógorom. Hát azt gondoltam,
hogy valami baj van, és kérdeztem: „A papámmal van valami baj?” „Nem”–
mondták. „A mamámmal?” „Nem.” „Mária?” A másik nõvérem. „Nem.” Hát nem
maradt más nagyon közeli. Bólintottak, amikor Palit kérdeztem. Elmondták, hogy
a rádió bemondta, és akkor õk gyorsan fölöltöztek, taxiba ültek. A taxisnak
mondták, hogy nagyon gyorsan menjen. Elmondták, hogy miért, és a taxis nemhogy
sietett volna, hanem félreállt, ráborult a kormánykerékre, és elsírta magát.
Úgy rémlik, nem sokkal azután, hogy Zsúék ezt elmondták, elkezdett reszketni
a lábam, és jöttek az emberek, rokonok, egy kolléganõm a régi munkahelyemrõl,
egyre többen lettek ott. Megint nem hisztériáztam, ez az én csendes sokkom.
Nem nagyon tudom, hogy mi történt körülöttem, csak arra a pillanatra emlékszem,
hogy benyúltam a szekrénybe valamiért, és egy gondolat egyre erõsebb
lett bennem: „Ez nem igaz, ez nem lehet igaz!” […]
Jött az elsõ amnesztia 1960-ban. Halda Alízon keresztül hallottam híreket a kijöttektõl.
Korábban egyszer azzal jött Alíz, hogy Gimes Miklós édesanyja ismeri a
Bence nevezetû Gyorskocsi utcai börtönorvost, aki azt mondta neki, hogy ott
volt a végrehajtásnál, és a sorrend, az úgy volt, hogy… és fölsorolta. Ebben a fölsorolásban
benne volt Szilágyi József és Losonczy Géza neve is. És amikor kijöttek
ennek a pernek az életben maradottjai, akkor kiderült, hogy egy árva szó
sem igaz abból, amit Bence mondott. Ez megint azt az érzést erõsítette bennem,
hogy nem igaz. Kaptam másféle híreket is. Mária nõvérem akkor az Elida gyárban
volt segédmunkás, mert õt is kitették az állásából. Neki mondta el valaki –
miután megeskette, hogy a nevét nem árulja el senkinek –, hogy aznap nem volt
temetés a 301-es parcellában, ne higgyem el, hogy megtörtént. 1989-ben tudtam
meg, hogy a börtönben voltak elásva, és 1961-ben hozták ki õket onnan.
PAP JÁNOS, 1987: 1961-ig én voltam az MSZMP Veszprém megyei elsõ titkára. A konszolidációs
idõszakban a fõ hangvétel a bizalom erõsítése volt a Forradalmi Mun-