A kiadvány letöltése - Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének ...

KORLÁTOZOTT ÁLLAMPOLGÁRI JOGOK
149
Teltek-múltak a hónapok, évek, és egyszer Alíz ajánlotta, hogy írjak Szirmai Istvánnak.
És akkor írtam a Szirmainak. Ez 1963–64-ben lehetett. Behívtak a MÉMbe,
és végül munkakönyves állást kaptam. Ezt úgy hívják a falusi emberek, hogy
földkóstoló. Ahhoz, hogy az agrármérnökök meg a kémikusok egy állami gazdaságnak
vagy téesznek meg tudják csinálni a talajtérképét, a földkóstolónak földmintákat
kell venni. Másfél-két méteres mély gödrökbe kellett lemenni, hogy
mintát vegyünk a rétegekbõl. Elég kemény munka volt. Éveken keresztül csináltam
a Pest-Nógrád Megyei Állami Gazdaságok Központjánál, ebben a két megyében.
Az emberek nagyon kedvesek voltak hozzám. Itt hangzott el egyszer, hogy
lesz még az õ képe a Nemzeti Galériában. […]
Egyszer személyi kölcsönt akartam fölvenni, mert szörnyen nézett ki a Marcibányi
téri lakás, már az a szoba, és ki akartam festetni, meg azt a kevés bútort,
ami volt, rendbe hozatni. Két kollégám jött kezesnek. Bementem a Széna téri
OTP-be, hogy kölcsönt akarok fölvenni. Ki kellett töltenem egy kérdõívet, amelynek
az egyik oldalán voltak az én adataim, a másik oldalon a férjé, ha van. Megkérdeztem,
hogy mit csináljak, hiszen semmiféle papírom nem volt arról, hogy
özvegy lennék. Nagyon kedvesen azt válaszolták, hogy az igazgatóság elé viszik
a kérvényt, menjek vissza két nap múlva. Megadták a kölcsönt anélkül, hogy a
másik oldal ki lett volna töltve.
Ezután elmentem a XII. kerületi tanácshoz – mi a XII. kerületben laktunk, amikor
ez az egész történt –, mert azt gondoltam, ha ez igaz, akkor ott kell halotti
anyakönyvi kivonatot kérnem. Elküldtek. Utána bementem a Gyorskocsi utcába,
onnan a Büntetés-végrehajtási Igazgatósághoz küldtek. Akkor voltam elõször és,
hála istennek, utoljára ott. Mondtam az ügyeletesnek, hogy a parancsnokkal akarok
beszélni. Fölszólt neki telefonon. A parancsnok nem jött le, az ügyeletesen
keresztül üzente, hogy õ nem illetékes abban, hogy ilyen papírt kiadjon. Mire én
beszélõengedélyt kértem. Erre azt mondták, hogy menjek el a X. kerületi tanácshoz,
ott kérjek halotti anyakönyvi kivonatot. El is mentem. Ott az én tulajdonképpen
megalapozatlan álmom, hogy ez nem történt meg, megint megerõsítést
kapott. Az anyakönyvnél ült egy hölgy, mondtam neki, hogy halotti anyakönyvi
kivonatot kérek. Név? Mondtam, Maléter Pál. A halál idõpontja? Mondtam. Elõvette
az anyakönyvet, rémülten lapozgatott jobbra-balra, láttam, vörös lett, és
egészen kikelt magából szegény. Fölálltam, hogy odamegyek, és mondtam, Nagy
Imrének is ott kell lennie. „Ne jöjjön ide, ne jöjjön ide!” – kiáltotta. S akkor, úgy
látszik, leesett a húszfilléres, elõvett egy másik anyakönyvet, és a következõ zajlott
le: „Tehát a név Maléter Pál.” „Igen.” „Mikor született?” Bediktáltam. Akkor
írta be. Ez máig olyan érthetetlen nekem. Megkérdeztem, hogy kaphatok-e halotti
anyakönyvi kivonatot. Azt mondta, igen, postán fogják kiküldeni. A sze-