A kiadvány letöltése - Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének ...

TABUK
143
gok, de semmi közük a szocializmushoz, a marxizmushoz, és a világért se kell
elfogadnom, hogy én ott egy megtûrt ellenforradalmár vagy ellenforradalmári
folttal való ember vagyok, és õk velem szemben a kommunisták. Valahogy ösztönösen
rátaláltam arra a magatartásra, hogy hát én vagyok a kommunista, nem
õk. És amikor vitákra került a sor a szerkesztõségi üléseken, akkor én ezt ki is
nyilvánítottam. Nem durván, de határozottan. […]
Tulajdonképpen elég kellemetlen szituáció volt, amelybe én bekerültem, és amelyben
az elsõ éveim lefolytak. Nemcsak azért, mert egy ilyen, hogy mondjam, politikai
gyanú vagy ellenállás légköre vett körül, hanem azért is, mert az a funkció,
amelyet nekem szántak, elég lassan derült ki számomra, és amikor kiderült,
akkor elég kellemetlen érzés volt. Tudniillik én már évek óta kint voltam, de az
írók hallgatása még nem szûnt meg. Vagy legalábbis nem oldódott annyira, hogy
politikai kérdésekben véleményt nyilvánítsanak. Mások talán jobban érezték,
mint én – aki a börtönben ezt nem érzékelhettem –, hogy ha megszólalnak az ÉSben,
ez már valamilyen kompromittálást is jelent, lepaktálást a hatalommal. Természetesen
ezt így nem közölték velem, ezt nekem kellett megéreznem. Itt az
volt a lényeg, hogy mondjuk, az ÉS-nél olyan emberek dolgoztak azelõtt, akikkel
az írók nem álltak szóba, és sokszor azért nem szólaltak meg, mert mit beszéljenek
X-szel, Y-nal, az csak csõbe akarja õket húzni. Szóval kellett nekik egy
olyan ember, akivel az írók szóba állnak, és esetleg adnak is írást. Nekem tényleg
adtak, és az én dolgom nemcsak az volt, hogy az írókat rávegyem arra, hogy
jelenjenek meg az ÉS-ben, szólaljanak meg, hanem az is a funkciómmá vált, szándékkal
vagy szándék nélkül, hogy amikor megírták és leadták a cikket, akkor én
adjam nekik vissza, és magyarázzam meg, hogy miért nem közölhetõ. Mert amikor
megírták, ideadták, akkor kiderült, hogy az mégsem olyan, ami a hatalom
számára megfelel. Tudod, cenzor nálunk nincs, már akkor se volt, de hát a szerkesztõség
maga a cenzúra, és hát nem lehetett egykönnyen megjelenni, az az
igazság. Az én legelsõ cikkem, amit megírtam, amit én írtam az ÉS-ben, minden
különösebb szándék nélkül, abból kihúzták azt a mondatot, amiért megírtam.
Már nem emlékszem a cikkre, meg a mondatra se, de erre a tényre emlékszem,
mert ezt meg is mondtam, hogy hát ezért írtam meg a cikket. De hát, hogy
mondjam, akkor megvolt bennem a megalkuvásra való készség. Tudtam, hogy
kihúzzák belõle, mégsem téptem el a babaruhát rögtön, mindjárt az elején, reménykedtem
abban, hogy valahogy majd csak alakul a helyzet, meg hát szükségem
is volt rá, hogy legyek valahol.
FARAGÓ VILMOS, 1990: Az Élet és Irodalom egy nagy népfrontos szerkesztõség volt. És
ez volt az az idõ, amikor már érvényes volt az a Kádár János-i kijelentés, hogy
aki nincs ellenünk, az velünk van. És akkor volt olyan illúziónk, hogy nagyjából